
Fotó: Kreml
Aggasztó, hogy a nyugati országok megkezdték Ukrajna területének katonai birtokbavételét – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai tévéadásban, a lakosság által feltett kérdésekre válaszolva.
2021. június 30., 20:272021. június 30., 20:27
Putyin nehezményezte: a nyugati országok ahelyett, hogy méltányolták volna, hogy aggályaikra reagálva leállíttatta az orosz hadgyakorlatot az ukrán határ közelében, maguk „nyomultak” oda az orosz határhoz. Hangsúlyozta, hogy ez Oroszország létfontosságú érdekeit érinti.
Az orosz elnök azt mondta, hogy nincs oka találkozni ukrán hivatali partnerével, Volodimir Zelenszkijjel, aki szerinte külső irányítás alá helyezte a hazáját. Úgy vélekedett, hogy az ukrán kulcskérdések nem Kijevben, hanem Washingtonban, részben pedig Berlinben és Párizsban dőlnek el.
mert az ukránt a jelenlegi vezetésével ellentétben nem tartja az orosszal szemben ellenséges népnek. Megismételte tézisét, miszerint a két nép azonos. Kilátásba helyezte, hogy cikket fog írni Oroszország és Ukrajna történetéről.
Az egy héttel ezelőtt a Fekete-tengeren történt haditengerészeti incidensről szólva úgy vélekedett, nem tört volna ki a harmadik világháború, ha Oroszország elsüllyesztette volna a brit rombolót, amely a Krímnél megsértette a tengeri határát.
mert azok, akik ezt csinálják, tudják, hogy nem tudnak győztesként kikerülni ebből a háborúból” – mondta. Putyin a Defender romboló esetét „összetett provokációnak” nevezte, mert a brit hadihajó múlt szerdai határsértését megelőzően az amerikaiak egy felderítőgépet küldtek a térségbe Krétáról.
A brit rombolót az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím félsziget közelében figyelmeztető lövésekkel és bombavetéssel kényszerítettek a Moszkva által orosz területnek tekintett vizek elhagyására. Az elnök kifejezte reményét, hogy
Úgy vélekedett, az Egyesült Államok érzi, hogy változik a világ, de meg akarja benne tartani domináns pozícióját. Megjegyezte, hogy Washington szövetségesei nem örülnek ennek. Közölte, hogy Oroszország aszimmetrikusan fog válaszolni az ellene bevezetett szankciókra, oly módon, hogy ezzel ne okozzon kárt magának.
Mint mondta, az ellenlépések nem érintik majd az Egyesült Államokba irányuló orosz rakétahajtómű- és titánexportot. A külpolitika és a világgazdaság tematikája háttérbe szorult a csaknem négy órán át tartó fórumon az ország ügyeivel szemben.
és hogy az orosz Távol-Kelethez hasonlóan az összes területi egységnek külön kurátora lesz a szövetségi kormányban. Közölte, hogy az éves infláció jelenleg 5,9 százaléknál jár, és reményei szerint mintegy 5 százalékra lesz csökkenthető.
Kitérő választ adott az utódlására vonatkozó kérdésre. Azt mondta, hogy ha eljön az ideje, meg fogja nevezni az embert, aki méltó lehet Oroszország irányítására, de ebben az ügyben az oroszok a szavazati jogukkal élve titkos voksolással fognak majd dönteni. Putyin szerint Borisz Jelcin sem adta át neki a hatalmat.
Nevet és időpontot nem mondott. A 68 éves jelenlegi elnöki ciklusa 2024-ben jár le. A tavaly megszavazott, a korábbi korlátozásokat eltörlő alkotmánymódosításnak köszönhetően Putyin elvileg még további két hatéves elnöki ciklus erejéig kormányozhatna.
Az orosz jégkorong- és labdarúgó-válogatott sikertelen nemzetközi szereplésére kitérve úgy vélekedett, hogy el kell gondolkodni a szakvezetés cseréjében. A járványhelyzet miatt a stúdióban nem volt közönség, kérdezni a műsor ideje alatt online lehetett.
A produkcióhoz összesen mintegy másfél millió, az elnökhöz intézett kérdés futott be, amelyek feldolgozása és hivatalos megválaszolása az eddigi gyakorlatnak megfelelően hónapokig is eltart majd.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
szóljon hozzá!