Hirdetés

Pozsony kormányfői találkozót akar

Magyar–szlovák kormányfői találkozót kezdeményezett tegnap Szlovákia a magyarországi kettős állampolgársági törvénytervezet miatt – jelentette be Robert Fico miniszterelnök. Hozzátette: Orbán Viktorral, a kijelölt magyar kormányfővel szeretne találkozni minél hamarabb.

2010. május 20., 10:052010. május 20., 10:05

Fico leszögezte: Pozsony azután folyamodott ehhez a lépéshez, miután a magyar fél elutasította a magyar–szlovák kisebbségi és emberi jogi vegyes bizottság azonnali összehívását, amely megvitatta volna a kettős állampolgárság kérdését. Sajnálatát fejezte ki afelett, hogy a kijelölt magyar kormányfő kedden provokációnak minősítette Pozsony álláspontját a kettős állampolgárság ügyében.

Fico ismételten elfogadhatatlannak, nemzetbiztonsági kockázatnak, a magyar–szlovák alapszerződés és a nemzetközi egyezmények megsértésének nevezte a magyar kettős állampolgársági törvénytervezetet. Kifejtette: a szlovák kormány már elkészítette a szükséges jogi válaszlépéseket; amint a törvényt a magyar Országgyűlés elfogadja, összeül a szlovák kormány, és a parlament rendkívüli ülése elé terjeszti az intézkedéseket.

A kormányfő úgy fogalmazott: elfogadhatatlan az a mód, ahogyan Magyarország egyoldalúan, a szomszédok megkérdezése nélkül akarja elfogadni a törvényt. Fico hangsúlyozta, hogy a helyzet nagyon komoly, és „rövidesen mindenkinek ráfagy a mosoly az arcára”. Szlovákia ezért tárgyalni akar Magyarországgal, s diplomáciai téren is nyomást próbál gyakorolni Budapestre.

Arra a konkrét felvetésre, hogy miért nem tárgyal a Magyarországgal szomszédos, szintén érintett országokkal – például Romániával vagy Szerbiával – Fico nem válaszolt. Csak annyit mondott, hogy érzékeny kétoldalú problémáról van szó, amelyet a magyar féllel való tárgyalások során kell megoldani. Orbán Viktor válaszában kifejtette: amíg Magyarországon nem áll fel az új kormány, és Szlovákiában nem zajlanak le a választások, és nem áll fel ott is az új vagy régi-új kormány, addig „semmifajta üzengetésnek a sajtón keresztül nincsen semmi értelme”.

Közölte: „nem áll módunkban semmilyen provokatív kijelentésre válaszolni”. A legnagyobb szlovák ellenzéki párt közben bejelentette: készen áll arra, hogy amennyiben a júniusi parlamenti választások után döntési pozícióba kerül, a lakosság szankciókkal való ijesztgetése nélkül rendezze a magyarországi kettős állampolgársági törvénytervezetről kirobbant magyar–szlovák vitát. „Nincs semmi ok arra, hogy ijesztgessük a polgárokat, sem arra, hogy összehívjuk a nemzetbiztonsági tanácsot” – jelentette ki Iveta Radicová, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) választási listavezetője.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
Hirdetés