
Potápi Árpád János: az Országgyűlést „nemzetgyűlésnek is felfoghatjuk”
Fotó: Makovics Kornél
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára úgy látja, hogy tíz éve nem egyszerűen kormányváltás, hanem radikális irányváltás történt Magyarországon, aminek legláthatóbb jele a nemzetpolitika.
2020. augusztus 16., 16:412020. augusztus 16., 16:41
Potápi Árpád János vasárnap a Tolna megyei Bátaszéken, a Bátaszéki Székelyek Baráti Köre által rendezett józseffalvi búcsún hozzátette: az Országgyűlés 2010. május 26-án fogadta el a kettős állampolgárságról szóló törvényt, ennek köszönhetően mára több mint egymillió-egyszázezren kapták meg a magyar állampolgárságot.
– hangsúlyozta az államtitkár a város művelődési házának udvarán tartott ünnepségen. Emlékeztetett arra is: az alaptörvény kötelezővé tette a mindenkori magyar kormánynak, a magyar államnak, hogy a határon túli magyarsággal foglalkozzon. 2014-ben és 2018-ban már a kettős állampolgársággal rendelkező magyarok is szavazhattak, így
Fotó: Makovics Kornél
Az államtitkár – aki köszöntötte azokat a székelyföldi, Hunyad megyei és al-dunai székelyeket is, akik a koronavírus-járvány miatt nem tudtak Magyarországra jönni – kiemelte: a találkozó jó lehetőség arra is, hogy azokra az őseinkre emlékezzünk, „akik az elmúlt száz évben is vállukon vitték az országot, és akik a bukovinai székelységet megtartották”. Ilyen kiemelkedő személyiség volt Németh Kálmán, aki 1936-ban lett Józseffalva plébánosa, összefogta az öt bukovinai falut, és „kiutat mutatott a reménytelenségben” – mondta.
Potápi Árpád János felidézte, hogy az 1785-ben alapított Józseffalva volt a legkisebb település az öt bukovinai székely falu között. A község életében kiemelkedő esemény volt Szent István napja, amikor a búcsút tartották.
Fotó: Makovics Kornél
Molnár Péter, a székely baráti kör elnöke az MTI-nek elmondta,
A 115 tagú baráti kör harmadik éve ünnepli meg a hagyományos Szent István-napi búcsút az ünnepnaphoz közel eső vasárnapon. Idén a letelepedés 75. évfordulóján – székely szokás szerint – keresztet állítottak az épülő székely közösségi ház udvarán, az épület kialakításához a nemzetpolitikai államtitkárság 30 millió forintos támogatást ad.
Fotó: Makovics Kornél
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!