
2009. május 12., 10:342009. május 12., 10:34
A győztes 36 570 érvényes szavazatot (65,83 százalék) kapott, míg Szili Katalinra, az Országgyűlés elnökére, az MSZP jelöltjére 18 981-en (34,14 százalék) voksoltak. 561 szavazat érvénytelen volt, 36 hiányzott. A mintegy 152 ezer lelket számláló Pécs 127 198 választópolgárából 56 148 járult az urnák elé, ez 44,14 százalékos részvételt jelent. Páva Zsolt ellenzéki polgármesterként állhat munkába.
Annak ellenére ugyanis, hogy vasárnap a polgármesteri széket és a 8. számú önkormányzati egyéni választókerületi mandátumot is fideszes jelölt, Kőhalmi László szerezte meg, a közgyűlésben az MSZP–SZDSZ-koalíció van többségben. Páva Zsolt azt mondta: nem harcolni, hanem dolgozni szeretne hétfőtől. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke úgy fogalmazott: emelt fővel vállalható az eredmény, hiszen kétszer akkora támogatást kapott ő és az összefogás, mint amekkora az MSZP népszerűsége a közvélemény-kutatások szerint.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szerint Pécs ma „mindannyiunk számára” a remény városa. Vasárnap este úgy fogalmazott: olyan körülmények közepette, amikor a hatalmon lévők le akarnak beszélni „a saját jövőnk meghatározásában való részvétel jogáról”, különösen fontos, hogy van az országban egy város, amelyik azt üzente:
Pécs városa az övé, illetve „Magyarország a miénk, és addig lesz a miénk, amíg nem mondunk le róla”. Nyakó István, az MSZP szóvivője közölte: megdöbbentő választási csalásra utaló felvételek jutottak a párt birtokába. Szerinte szakértőik elemzik a hozzájuk érkezett információkat, és ha gyanújuk igazolást nyer, haladéktalanul megteszik a szükséges hivatalos lépéseket.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.