Hirdetés

Pásztor: elsöprő győzelem

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A szavazatok mintegy háromnegyedét sikerült megszereznie a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) listájának a vasárnap Szerbiában rendezett nemzeti tanácsi választásokon. A miniparlamentek esetenként önállóan is dönthetnek az adott kisebbség kulturális és oktatási ügyeiben.

Rostás Szabolcs

2010. június 08., 10:002010. június 08., 10:00

A VMSZ által támogatott lista elsöprő győzelmet aratott a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon – jelentette be vasárnap késő este Szabadkán Pásztor István, a párt elnöke (képünkön), hozzátéve: a Magyar Összefogás listája az eddig beérkezett eredmények szerint a szavazatok nagyjából háromnegyedét szerezte meg.

Vasárnap 19 szerbiai nemzeti kisebbség választotta meg a kulturális önigazgatás legfőbb szerveit, a kisebbségek oktatási, kulturális, tájékoztatási ügyeiben döntő és az anyanyelvhasználattal kapcsolatban jogosítványokkal rendelkező nemzeti tanácsokat. A Magyar Nemzeti Tanács 35 helyéért öt lista szállt versenybe. A szavazatok több mint felének megszámlálása után az emberi jogi és kisebbségi minisztérium választási bizottsága tegnap közölte: a Magyar Összefogás listája a voksok 76,88, a Borisz Tadics szerb elnök vezette Demokrata Párt támogatta Vajdasági Magyarként Európába 13,77, míg a Kézfogás a Magyarságért, a Magyar Liga, illetve a Magyar Remény Mozgalom 3-3 százalékát gyűjtötte be.

Pásztor István, a győztes VMSZ elnöke felsorolt néhány választókerületi eredményt, amelyek zömében a szövetség által támogatott lista több mint 80 százalékos szavazatarányt ért el, sőt két olyan helyet is említett, ahol a Magyar Összefogás kapta az összes leadott szavazatot. A vajdasági magyar politikus ugyanakkor hozzátette: ezek az eredmények sem tudják feledtetni, hogy – mint mondta – „folyamatosan úgy éreztük, ezek a választások csak másodlagos fontosságúak” Szerbiában. „Úgy érezzük, ez a választás nem mindenkinek volt annyira fontos, mint számunkra” – mondta a választás napján már ismertetett rendellenességekre utalva.

Kifogásolta, hogy több helyütt a választás megkezdése előtt nem 48 órával, hanem csak négy órával, éjjel 3 órakor kapták meg a szavazatszedő bizottság tagjai az értesítést arról, hogy bizottsági tagok lesznek. Ezenkívül több százan nem tudtak szavazni, mert, noha szabályosan feliratkoztak, nem szerepeltek a választói névjegyzékben. Korhecz Tamás – akit a VMSZ elnöke a várhatóan hónap vége előtt megalakuló, új összetételű Magyar Nemzeti Tanács leendő elnökeként mutatott be – azt mondta: a választási eredmények azt mutatják, hogy a vajdasági magyar közösség „értékelte a munkát és az eddigi eredményeket”, viszont nem értékelte a kampányban elhangzott olyan ígéreteket, amelyekről – mint fogalmazott – már kimondásuk pillanatában tudni lehetett, hogy megvalósíthatatlanok. Kijelentette: bizonyítani kell, hogy a kulturális autonómia törvényi feltételeinek megteremtésén túlmenően „képesek leszünk a közösség javára fordítani ezt a lehetőséget”.

A voksolás nyomán megalakuló „miniparlamentek”, amelyeknek létszáma az adott kisebbség létszámától függően legalább 15, legfeljebb 35 fő – a Magyar Nemzeti Tanács 35 tagú lesz –, a tavaly elfogadott új törvény szerint széleskörű javaslattételi és véleményezési joggal bír, de esetenként önállóan is dönthet az adott kisebbség kulturális és oktatási ügyeiben, az anyanyelvi tájékoztatás és a nyelvhasználat kérdéseiben. A nemzeti tanács többek között iskolákat, diákotthonokat alapíthat, előzetes jóváhagyása szükséges például a magyar nyelven (is) oktató iskolák igazgatóinak megválasztásához, beleszólása lesz abba, milyen magyar nyelvű tankönyvekből folyjon a tanítás. Emellett a magyar kultúra szempontjából kiemelt jelentőségűvé nyilváníthat ingó és ingatlan javakat, magyar nyelvű újságot, rádiót, tv-t alapíthat és meghatározhatja egy település magyar elnevezését, ha az adott településen a magyar nyelv hivatalos használatban van.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés