
2010. november 14., 11:232010. november 14., 11:23
Bernard Valero szerint a két ország „természetesen csatlakozni fog a schengeni övezethez”, de a feltételek egyelőre nem adottak a márciusi belépéshez. „Úgy gondoljuk, bölcsebb dolog megvárni, hogy az Európai Bizottság beterjessze jelentését 2011 júliusában az együttműködési és ellenőrzési mechanizmus működéséről” – tette hozzá a szóvivő.
Az EU-ba való 2007-es belépés óta a két balkáni országot egyfajta ellenőrzésnek vetik alá, javítandó igazságszolgáltatási rendszerük hatékonyságát a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcban. 2010-es jelentésében az Európai Bizottság elismerte Románia és Bulgária jelentős erőfeszítéseit, de hangsúlyozta, hogy még sokat kell fejlődniük. Franciaország szerint a megfelelő eszközökkel ellátott, pártatlan, független és hatékony igazságügyi és közigazgatási rendszer elengedhetetlen ahhoz, hogy az Európai Unió politikája jól működhessen, és hogy minden állampolgár számára hozzáférhetővé váljanak azok az előnyök és lehetőségek, amelyeket az Unióhoz való tartozás kínál számukra.
Mint ismeretes, néhány nappal korábban hasonló nyilatkozatot tett Pierre Lellouche, a párizsi kabinet Európa-ügyi államtitkára is, aki akadályozó tényezőként a hatékony határellenőrzés hiányát és a korrupciót említette a két ország esetében. Mint mondta, Párizs tenni fog azért, hogy ne legyen automatikus Románia és Bulgária bekerülése a schengeni övezetbe, és a döntést ne hozzák meg jövő nyár előtt. Az államtitkár arra is emlékeztetett, hogy Románia és Bulgária csatlakozásáról a schengeni övezethez az Európai Tanácsnak egyöntetű politikai döntést kell hoznia. Bukaresti politikusok azonban a hét végén is élesen kifogásolták Párizs álláspontját, és leszögezték: az ország márciusra tervezett schengeni csatlakozása feltételeként nem szabható sem az igazságügyi reform véghezvitele, sem a roma közösség integrációja.
Nicolas Sarkozy államfő ismét François Fillont bízta meg a miniszterelnöki tisztség betöltésével, és felkérte, hogy alakítsa meg az új kormányt – jelentette be tegnap a francia köztársasági elnök hivatala. A tisztséget 2007 májusa óta betöltő régi-új miniszterelnök szombat este nyújtotta be kormánya lemondását, amelyet Sarkozy el is fogadott, s ezáltal megnyílt az út a kormány öt hónappal ezelőtt beharangozott átalakítása előtt.
Az 56 éves Fillon (képünkön) újabb kinevezésével lezárul egy több hete tartó küzdelem, amelyet Fillon és környezetvédelmi minisztere, az esélyesebbnek tartott, centrista Jean-Louis Borloo vívott a miniszterelnöki posztért. Fillon a három és fél év alatt ki tudott lépni a „hiperaktív” Sarkozy árnyékából, olyannyira – az államfőnél jóval nagyobb népszerűsége és a jobboldal általi támogatás miatt –, hogy személye megkerülhetetlenné vált.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.