
Fotó: 123RF
Az óvintézkedések enyhítésének a római kormány által elrendelt ütemezése mellett szólalt fel Ferenc pápa kedden, miután az olasz püspöki kar (Cei) korábban élesen bírálta a miniszterelnököt a templomok bezárásának meghosszabbítása miatt.
2020. április 28., 23:112020. április 28., 23:11
2020. április 28., 23:122020. április 28., 23:12
A katolikus egyházfő kijelentette, a korlátozásokat enyhítő intézkedésekkel egy időben azért imádkozik, hogy „mindannyian óvatosságot és engedelmességet tanúsítsunk a rendelkezésekkel kapcsolatban a pandémia visszatérésének elkerülésére”. Ferenc pápa ily módon közvetve állást foglalt az olasz püspöki kar (Cei) és a római kormány vitájában: a Cei tíz pontos javaslatot terjesztett be a hívők előtti misézés újraindítására, ehelyett azonban a kormány meghosszabbította a templomok zárvatartását.
Giuseppe Conte miniszterelnök kedden egyeztetést szorgalmazott, „szabadtéri misézést” kezdeményezve május 10-től. Ivan Maffeis atya, a Cei szóvivője elismerte a püspöki kar és a kormány közti „feszültséget”, kijelentve, hogy „néha elérkezik az idő, amikor muszáj felemelni a hangunkat”. Azt mondta, Olaszország, miután térdre kényszerítette a járványhelyzet, most talpra kíván állni az élet minden területén, így az egyház is vissza akar térni a közösségi élethez, a közös mise celebrálásához. Megjegyezte, „súlyos lenne, ha az egyházon belül (..) más vonalat követne a pápa és mást a püspökök”. Hozzátette, Ferenc pápa óvatosságra való felszólítása „figyelmeztető csengőként szól annak érdekében, hogy ne adjuk fel az addigi felelősségteljes magatartást. Atyaként figyelmeztet, hogy még nem értünk az alagút végére” – jelentette ki a Cei képviselője.
Elemzők szerint nincs nézeteltérés az egyházfő és az olasz püspöki kar között, mivel a pápa nem kizárólag az olaszországi, hanem a világegyházi helyzetet tartja szem előtt. A gócpontként ismert Lombardia tartomány kormányzója, Attilio Fontana szintén a vallási szertartások engedélyezését kérte a római kormánytól. A vallásgyakorlás jelentőségét hangsúlyozta Riccardo Di Segni római főrabbi, kijelentve, hogy a nehéz időszakot irányító olasz kormánynak nem szabad megfeledkeznie a vallási közösségek „lelki szükségleteiről” sem. „A vallási közösségek biztosítják többek között a társadalom lelki tartását és fejlődését” – jelentette ki a főrabbi. Hangoztatta, hogy képesek biztosítani az imahelyekre vonatkozó egészségvédelmi előírásokat.
A szertartások megtartásának engedélyezését szorgalmazta az olaszországi iszlám közösségek uniója (Ucoii), valamint az olaszországi buddhisták szövetsége is (Ubi).
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!