Hirdetés

Öt hét alatt megkétszereződött, és átlépte a 10 milliót a fertőzöttek száma Európában

•  Fotó: 123RF

Fotó: 123RF

Öt hét alatt megkétszereződött, és vasárnap átlépte a 10 milliót a koronavírussal fertőzöttek száma Európában – vont mérleget a Reuters. 

Krónika

2020. november 02., 09:592020. november 02., 09:59

Mint a brit hírügynökség elemzése emlékeztet, az elmúlt hónapban Dél-Amerikában és Ázsiában is meghaladta a 10 milliót a fertőzöttek száma, miközben az Amerikai Egyesült Államokban is már több mint 9 millió olyan személyt tartanak nyilván, akik elkapták a kórt, számuk pedig egyre nő.

Európában csaknem kilenc hónap alatt nőtt a fertőzöttek száma 5 millióra, a következő 5 milliót viszont kevesebb, mint egy hónap alatt regisztrálták.

korábban írtuk

Rafila: a jelenlegi tempóban a 10 ezret is elérheti a napi esetszám
Rafila: a jelenlegi tempóban a 10 ezret is elérheti a napi esetszám

Ha a mostanihoz hasonló ütemben folytatódik a koronavírussal fertőzöttek számának növekedése, négy-hat héten belül meg fogjuk haladni a napi 10 ezres esetszámot, aminek nyomán minden hely megtelik majd az intenzív terápiás osztályokon, és kihatással lesz az elhalálozások számának alakulására is – vallja Alexandru Rafila.

Hirdetés

A Reuters elemzése szerint miközben Európában a világ lakosságának 10 százaléka él, a világon jegyzett 46,3 fertőzött nagyjából 22 százaléka európai, és a 269 ezret meghaladó elhalálozás a Covid-19 által okozott 1,2 millió haláleset 23 százalékát jelenti.

Európában az elmúlt egy hét alatt több mint 1,6 millió új esetet jelentettek, ami csaknem a fele a világon jegyzett 3,3 millió új megbetegedésnek. Mint 10 000 európai lakosra 127 eset és megközelítőleg 4 elhalálozás jut.

Regionális bontásban Kelet-Európában van a Covid-19-esetek csaknem harmada, Dél-Európa pedig a halottak száma tekintetében áll a lista élén, ott jegyezték az elhunyt európai fertőzöttek 32 százalékát. Kelet-Európában Oroszország a leginkább kitett 1,6 millió fertőzöttel.

De Nyugat-Európában is erőteljesen tombol a világjárvány, több ország is a tavaszihoz hasonló korlátozásokat foganatosított a pandémia terjedésének megfékezése érdekében.

korábban írtuk

Gyorsan terjed a vírus: lényegesen kevesebb tesztből is több mint ötezer fertőzöttet szűrtek ki
Gyorsan terjed a vírus: lényegesen kevesebb tesztből is több mint ötezer fertőzöttet szűrtek ki

Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 246 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 7067 elhalálozást jegyeztek, 99-cel többet, mint egy nappal korábban – közölte vasárnap a stratégiai kommunikációs törzs (GCS).

Mint a News.ro hírügynökség által idézett elemzés is ráirányítja a figyelmet, az elmúlt időszakban Európa-szerte azzal vádolták meg a kormányokat, hogy nem kezelik jól a járványhelyzetet, és a nyári alacsony esetszám idején nem hoztak megfelelő intézkedéseket, így a kórházakat felkészületlenül érte a második hullám.

korábban írtuk

Muszáj tehermentesíteni a kórházakat – Üdvözli a kórházigazgató a koronavírus-fertőzöttek kezelésének új szabályzatát
Muszáj tehermentesíteni a kórházakat – Üdvözli a kórházigazgató a koronavírus-fertőzöttek kezelésének új szabályzatát

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter jóváhagyta, hogy a tünetmentes és az enyhe kórlefolyású koronavírusos fertőzötteket ne utalják be a kórházba, és lakhelyi elkülönítésben a háziorvos távgyógyászattal követhesse az állapotukat. András-Nagy Róbert sepsiszentgyörgyi kórházigazgató szerint bárm

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés