
Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megfosztott ukrán állampolgárságától négy, feltehetően jelenleg Oroszországban tartózkodó, és a gyanú szerint orosz állampolgárságot is felvett ukrán parlamenti képviselőt.
2023. január 11., 11:462023. január 11., 11:46
„Ha a nép egyes képviselői úgy döntenek, hogy nem az ukrán embereket, hanem az Ukrajnába jött gyilkosokat szolgálják, akkor mi ennek megfelelő lépéseket teszünk” – jelentette ki Zelenszkij kedd esti videoüzenetében. Hozzátette: az alkotmánnyal összhangban, az ukrán biztonsági szolgálat és az állami migrációs szolgálat információi alapján intézkedtek az ügyben.
Medvedcsukot, az Ukrajnában betiltott Ellenzéki Platform – Az Életért elnevezésű oroszbarát párt parlamenti képviselőjét és egyik vezetőjét hazaárulással és Ukrajna gazdasági érdekeinek aláásásával vádolták meg a hatóságok, majd tavaly májusban pere kezdetéig házi őrizetbe helyezték.
Előzőleg, az Ukrajna elleni orosz háború februári kezdete után, Medvedcsuk elhagyta azt a lakását, amelyben tartózkodnia kellett volna, és 48 napi bujkálás után ukrán katonai egyenruhába öltözve próbált külföldre szökni, ekkor tartóztatták le április közepén. Zelenszkij már akkor azt mondta, hogy javasolja ukrán hadifoglyokra kicserélni őt.
A politikailag nemkívánatos személyek kiutasítását alkalmazta Zelenszkij hivatali elődje, Petro Porosenko is.
Bár Ukrajna alkotmánya tiltja az ukrán állampolgárság visszavonását, a törvényekben nincs szó kettős állampolgárságról, vagyis aki felveszi egy másik ország állampolgárságát, elveszítheti az ukránt. Az állampolgárság elvesztése a parlamenti mandátum visszavonását is maga után vonhatja.
Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szerdán este azt állította, hogy a Fekete-tenger térségében operatív feladatokban részt vevő összes Sea Baby tengeri drónját azonosították, egyik sem veszett el, és egyik sem lépett be román felségvizekre.
Öt palesztin, köztük két gyermek halt meg, és több ember megsebesült, amikor izraeli repülőgépek támadták meg a Hán-Júnisz nyugati részén lévő menekülttábor sátrait – állították a Kuvaiti Tábori Kórház orvosai.
Steve Witkoff amerikai különmegbízott csütörtökön Miamiban találkozik az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével, Rusztem Umerovval – erősítette meg a Fehér Ház a BBC szerint.
Ursula von der Leyen egy generáció óta az EU elszámoltathatóságának legnagyobb kihívásával szembesül a legújabb, csalás ügyében zajló nyomozás miatt, amely két, a legnagyobbak közé tartozó nevet érint Brüsszelben, és teljes körű válsággá fajulhat.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
„Helytelen” lenne azt állítani, hogy Vlagyimir Putyin elnök elutasította az Egyesült Államok békejavaslatait a keddi tárgyalásokon Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel – jelentette ki szerdán a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov.
Közbeszerzési csalás és korrupció, összeférhetetlenség és hivatali titoktartás megsértésének gyanújával vádat emeltek Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és további két másik ember ellen.
Az Észak-atlanti Szövetség „gyors előrelépéseket tesz” a keleti szárnyának, többek között Romániának a védelmét szolgáló intézkedések terén az Eastern Sentry program keretében – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár kedden Brüsszelben.
Oroszország és az Egyesült Államok nem jutott kompromisszumra az ukrajnai háború befejezését célzó esetleges békeszerződésről a Kremlben tartott ötórás találkozó után, amelyen Vlagyimir Putyin elnök és Donald Trump legfőbb küldöttjei vettek részt.
Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.
szóljon hozzá!