Hirdetés

Oroszország újra elzárja a gázcsapot?

A Gazprom már március 8-án újra beszüntetheti a földgázexportot Ukrajna számára, mivel az ukrán importőrnek, a Naftogaznak március 7-én kellene mintegy 400 millió dollárt fizetnie a februári szállításokért, de jelezte, hogy ezzel problémák lesznek, írta a Kommerszant című orosz lap csütörtökön. A közlés a megfigyelők körében aggodalmat keltett, mert január elsején, hasonló helyzetben a Gazprom elzárta Ukrajnának a gázt, minek következtében az európai gázszállítások is leálltak közel két hétre.

MTI

2009. február 27., 09:122009. február 27., 09:12

A lap a Gazprom keddi igazgatótanácsi ülésén elhangzottakat meg nem nevezett forrásra hivatkozva idézte. Eszerint Andrej Kruglov, a konszern gazdasági-pénzügyi osztályának vezetője kijelentette, hogy ha a Naftogaz 7-éig nem fizet, 8-án el kell zárni a csapot. Egy magas beosztású másik forrás azt mondta: „A Gazprom teljesíti a fogyasztókkal szembeni kötelezettségeit, és megfelelő mennyiségben szállít gázt, de a Naftogaznak kevesebbet ad majd, mert az ukrán vállalat nem fogja ingyen kapni a gázt”. A Naftogaz azért nem tud fizetni, mert a hazai fogyasztók, elsősorban a távfűtőművek az esedékes összegnél jóval többel – február 20-i tájékoztatás szerint 558 millió dollárnak megfelelő összeggel – tartoznak, s nekik viszont a helyi önkormányzatok nem fizetnek. Csak a Kijevenergo tartozása állítólag mintegy 117 millió dollárnak felel meg.

A körbetartozáson felső utasításokkal nem lehet változtatni, mert a hatalmi ágak viszályai közepette a helyi kormányzók és polgármesterek senkire sem hallgatnak, csak saját fejük után mennek, írta a Kommerszant egy ukrán parlamenti képviselőt idézve. A lap szakértőket idézve azt írta, hogy az aktuális problémát csakis az oldhatja meg, ha a Naftogazt kisegíti az ukrán állam, vagy ha ukrán állami bankok hitelt nyújtanak, mert korábbi külföldi hitelezőire – a Crédit Suisse-re, a Deutsche Bankra és az Alpha Bankra – különböző okokból nem számíthat. Az ukrán állami Oscsadbank elnöke kijelentette, hogy kész hitelt nyújtani a Naftogaznak, de csak ha ehhez az eszközöket megkapja az Ukrán Nemzeti Banktól. A központi bank viszont azt közölte, hogy a Naftogaz a Gazprommal esedékes elszámoláshoz 400 millió dollárt vásárol nála, de arról nem szólt, hogy miből teszi ezt. Az ukrán importőrnél egy forrás azt mondta a lapnak, hogy a Naftogaz a határidőre 100–160 millió dollárt össze tud szedni, de arról nem szólt, hogy a hiányzó részt miből szándékoznak fedezni.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés