2007. október 02., 00:002007. október 02., 00:00
Ezek megvalósulásához már ma sem férhet kétség: a felmérések szerint bizonyos az Egységes Oroszország választási győzelme, és az is egyértelmű, hogy az új elnököt maga Vlagyimir Putyin fogja kijelölni. A párt tegnapi kongresszusán Putyint többször felszólították, hogy maradjon meg elnöki tisztségében második mandátuma letelte után is, az államfő viszont kijelentette: nem tartja korrektnek az alkotmány egyetlen emberre szabott módosítását, még akkor sem, ha ebben az emberben kétségtelenül megbízik. Andrej Vorobjov, a párt központi végrehajtó bizottságának vezetője kijelentette: annak köszönhetően, hogy Putyin vezeti a listát, az Egységes Oroszország több mint 300 mandátumot szerezhet az állami dumában. A tanácskozáson egyébként 500 küldött és több mint 2500 vendég vesz részt.
Korábban a Másik Oroszország elnevezésű ellenzéki koalíció Garri Kaszparov volt sakkvilágbajnokot választotta meg közös elnökjelöltjének. Kaszparov a 498 leadott szavazat közül 379-et szerzett meg. A koalíció a kongresszuson elhangzottak szerint indulni kíván a december 2-i választásokon, benyújtja jelölőlistáit, de azokat a központi választási bizottság valószínűleg nem veszi át. A Másik Oroszország különféle ellenzéki szervezetek koalíciója, amelynek egyetlen tagszervezete sincs bejegyezve politikai pártként, a választási törvény értelmében azonban a választásokon csakis politikai pártok indulhatnak.
Hírösszefoglaló
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.