
Orbán Viktor miniszterelnök köszönti Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét a megbeszélésen
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
Elkészült a nemzeti átoltási terv első változata, ez is témája az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) elnökségével folytatott megbeszélésnek – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki konzultáció előtt tett nyilatkozatában, amelyet Facebook-oldalán tett közzé.
2020. november 05., 16:182020. november 05., 16:18
2020. november 05., 16:222020. november 05., 16:22
A kormányfő kifejtette: azért hívta meg az akadémikusokat és professzorokat, hogy a vírushelyzetről beszéljenek. Hangsúlyozta: a helyzet egész Európában rosszabbodik, de annyiban könnyebb, mint tavasszal volt, hogy a végső megoldás, a vakcina belátható távolságban van. Közölte: Szijjártó Péter külügyminiszter – bár karanténban van – folyamatosan tárgyal különböző vakcinabeszerzési lehetőségekről, és ez a mostani megbeszélés első témája is.
Az Egészségügyi Tudományos Tanács az egészségügyért felelős miniszter javaslattevő, véleményező és tanácsadó testülete, mely állást foglal és ajánlásokat dolgoz ki az orvostudományi kutatásokkal kapcsolatos általános érvényű etikai kérdésekben. Kidolgozza továbbá az orvosbiológiai, klinikai kutatások elveiről és gyakorlatáról szóló etikai irányelveket, valamint az egészségüggyel kapcsolatban jogszabályalkotást is kezdeményezhet.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!