
Fotó: Orbán Viktor/Facebook
Brüsszel elszúrta a vakcinabeszerzéseket, és ha Magyarország nem rendelt volna keletről is oltást, akkor most nagyon nagy bajban lennénk – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2021. március 14., 11:072021. március 14., 11:07
A kormányfő az oltottsági adatokat összehasonlítva elmondta: miközben Izraelben jóval előrébb vannak az oltásban, mindjárt végeznek, és az Európai Uniót elhagyó britek is 30-40 százalék körül állnak, addig az EU-s országokban az átlag 6,8 százalék.
– fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint
Azt, hogy öt uniós tagállam – Ausztria, Csehország, Szlovénia, Bulgária és Lettország – EU-csúcsot hívna össze a vakcinaelosztás miatt, a magyar kormányfő úgy értékelte: osztja az osztrák kancellár véleményét.
– mondta, jelezve, az volt a megállapodás hogy lakosságarányosan fogják a vakcinákat szétosztani, de nem ezt tapasztalják, hiszen
Hangsúlyozta: ha Magyarország nem rendelt volna 3,5 millió keleti – orosz és kínai – vakcinát, amivel már 500 ezer embert be is oltottak, akkor most „nagy bajban lennénk”.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!