Az olaszországi járványügy operatív törzset Paolo Francesco Figliuolo tábornok (balról a második) irányítja
Fotó: Olasz kormány
Olaszországban elérte a 80 százalékot az átoltottság: a 60 milliós országban már több mint 43 millióan vettek fel két oltást, amivel sikerült elérni a közösségi immunitást, miközben a lakosság több mint 15 százaléka továbbra is nemet mond az oltásra.
2021. október 10., 18:562021. október 10., 18:56
2021. október 10., 19:062021. október 10., 19:06
A római egészségügyi minisztérium adatai szerint a 12 év feletti olaszok között az átoltottság aránya vasárnap kora délután 80,04 százalék volt; azokat is számolva, akik csak az első adagot vették fel, az arány eléri a 84,6 százalékot. A járványbiztos Paolo Francesco Figliuolo tábornok úgy nyilatkozott, sikerült teljesíteni a kormány által kitűzött célt, vagyis biztosítani a közösségi immunitást még az ősz beállta és a pandémia esetleges újabb hulláma előtt. Hozzátette, hogy csupán két hetet késtek, mivel eredetileg szeptember végére akarták elérni a nyolcvan százalékos átoltottságot.
Az egészségügyi tárca adatai szerint a lakosság több mint 15 százaléka még egy oltásban sem részesült, ami 8,5 millió nem védett embert jelent. A vakcinára nemet mondókról van szó, nincsenek közöttük azok, akik betegség vagy más ok miatt nem olthatók. Harmadik dózisban a lakosság kevesebb mint 4 százaléka részesült. A napi esetszám és a kórházakban kezelt betegek aránya továbbra sem emelkedik, a halottak napi számát viszont nem sikerült nullára csökkenteni. A pandémia 2020. februári kezdete óta több mint 131 ezren haltak meg koronavírus-fertőzés miatt, ami Nagy-Britannia után a második legmagasabb szám Európában.
Hétfőn nulla órától Szicíliában is eltörlik az augusztusban újra bevezetett szigorításokat, így egész Olaszország úgynevezett fehér területnek számít, ami azt jelenti, hogy egyetlen tartományban sem lesznek érvényben korlátozások. Hétfőtől a kulturális intézmények, közöttük a mozik, színházak és koncerttermek feloldják a nézőszám-korlátozást, de továbbra is kötelező marad a szájmaszk viselése. A nyitott stadionokban a helyek 75 százalékát foglalhatják el, a zártterű szórakozóhelyeken a vendégszám felét fogadhatják.
A dolgozók számára kötelezővé tett oltakozás ellen tüntettek szombaton Rómában mintegy tízezren, hasonló megmozdulás zajlott Milánó központjában is. Az oltásellenesek utcai demonstrációjához csatlakozott radikális jobboldali csoportok megrohamozták a CGIL legnagyobb szakszervezeti szövetség római székházát, amiért az érdekképviselet beleegyezett a munkavégzéshez kötelező átoltottság előírásába. A CGIL október 16-ra országos megmozdulást hirdetett meg, amelyhez már több, elsősorban baloldali politikai párt és mozgalom csatlakozott.
A belügyminisztérium teljes biztonsági készültséget rendelt el, mivel az utcai demonstrációk egybeesnek a 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaságot, valamint az Európai Uniót tömörítő G20-csoport Afganisztán miatt október 12-re összehívott rendkívüli csúcsával, illetve az állam- és kormányfők október végi szokásos évenkénti találkozójával. A G20-csoport soros elnöki tisztségét Olaszország tölti be, a tervezett tanácskozásokat pedig Rómában tartják. Más szakszervezetek, melyek nem értenek egyet a szerintük a kormánynak a munkavállalók jogait csorbító intézkedésekkel, hétfőre általános sztrájkot hirdettek meg.
Az Európai Unió vezetői szerdán Koppenhágában tartott találkozójukon támogatták az unió védelmének megerősítését az orosz drónok ellen, néhány nappal azután, hogy Dánia légterét többször is megsértették pilóta nélküli repülőgépek.
Az Egyesült Államok megkezdi Ukrajna ellátását hírszerzési információkkal, hogy támogassa az orosz energiainfrastruktúra elleni nagyobb hatótávolságú rakétatámadásokat.
Az izraeli haditengerészet szerdán este feltartóztatta a Gázai övezet felé tartó nemzetközi segélyflottillát, miután sikertelenül irányváltoztatásra szólította fel a hajórajt.
Magyarország megkerülésével, jogi trükközéssel nem lehet megnyitni Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatát – jelentette ki a nem hivatalos EU-csúcs előtt Orbán Viktor miniszterelnök újságírói kérdésekre válaszolva szerdán Koppenhágában.
Tőkés László szerint az Orbán-kormány nemzetpolitikájának a kompromittálását is célozza a Magyarországon dúló botrány, amelynek során állítólagos pedofil bűncselekményekkel hozták hírbe Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest.
Az Egyesült Államok romániai nagykövetsége szerdán az amerikai kormányzati intézmények részleges leállása miatt bejelentette, hogy hivatalos Facebook- és X-oldalait a sürgős biztonsági üzenetek kivételével többé nem frissíti.
Egy nagyobb tűzhöz és hangos durranásokhoz vonult ki a müncheni rendőrség és tűzoltóság szerdán kora reggel a Lerchenau városrészbe, a rendőrség közlése szerint az épületet szándékosan gyújtották fel.
Románia az orosz behatolásokra válaszul Ukrajnával közösen gyorsan el kívánja indítani a védelmi célokat szolgáló drónok gyártását – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Rekordszintre emelkedett az arany ára az ázsiai kereskedésben szerda kora reggel, miután nem sikerült az amerikai Szenátusban elfogadtatni a kormányhivatalok ideiglenes finanszírozásának meghosszabbítását legalább november 21-ig.
„A Hamász palesztin terrorszervezetnek három-négy napja van arra, hogy elfogadja a gázai konfliktus lezárására irányuló béketervet” – mondta Donald Trump amerikai elnök újságíróknak kedden, amikor elhagyta a Fehér Házat.
2 hozzászólás