Hirdetés

Oda-vissza folyik a kitiltás Ukrajna és Magyarország között

Ukrajna

Ukrajna külügyminisztere tiszteletlenséggel vádolja Magyarországot

Fotó: Andrij Szibiha/Facebook

Kijev megtiltotta a beutazást Ukrajna területére három magyar tiszt számára – közölte Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter pénteken az X-en. Szijjártó Péter élesen bírálta Ukrajna lépését, és úgy reagált: „az ukrán állam tíz éve folytat magyarellenes politikát”.

Hírösszefoglaló

2025. szeptember 26., 17:142025. szeptember 26., 17:14

Andrij Szibiha tárcavezető szavai szerint ez Ukrajna tükörintézkedése arra, hogy Magyarország korábban ukrán tiszteknek tiltotta meg a beutazást. A magyar döntést Szibiha megalapozatlannak nevezte. „Ukrajnának megvan a maga méltósága, és nem fog szemet hunyni Magyarország tiszteletlensége felett, különösen, ha az a hadseregünket érinti” – tette hozzá a külügyminiszter.

A mostani eset előzménye az volt, hogy Szijjártó Péter augusztus végén bejelentette Robert Brovgyinak, az ukrán drónerők parancsnokának kitiltását Magyarországról és egyben a schengeni övezetből a Barátság kőolajvezeték elleni támadás miatt.

A külügyminiszter szerint a kőolajvezeték elleni akkor légicsapás súlyos támadás volt Magyarország szuverenitása ellen. „Ukrajna tisztában van azzal, hogy a Barátság kőolajvezeték nélkülözhetetlen Magyarország energiaellátásának biztonsága szempontjából. Ukrajna pontosan tudja, hogy a Barátság kőolajvezeték ellen indított támadások elsősorban nem Oroszországnak, hanem sokkal inkább Magyarországnak és persze Szlovákiának ártanak. A legutóbbi támadás a Barátság kőolajvezeték ellen rendkívül súlyos volt. Olyan súlyos volt, hogy a helyreállítási munkák olyan hosszú ideig tartottak, hogy kis híján a stratégiai, vagyis vészhelyzeti tartalékot is fel kellett használni” – közölte akkor Szijjártó Péter.

A magyar diplomácia vezetője most közösségi oldalán reagált Kijev lépésére. „Ukrajna tíz éve folytat magyarellenes politikát, aminek keretében most kitiltott a területéről három magyar katonai vezetőt, miközben elvárják, hogy Magyarország támogassa az európai uniós csatlakozásukat” – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.

„A kárpátaljai magyar közösség jogait elveszik, magyar embert vernek halálra az erőszakos sorozás keretében, támadják a biztonságos magyar energiaellátáshoz nélkülözhetetlen olajvezetéket és most pedig magyar katonai vezetőket tiltanak ki” – sorolta a tárcavezető. „S ők azok, akik elvárják, hogy támogassuk felvételüket az Európai Unióba…. Ugye nem gondolják komolyan….” – írta Szijjártó Péter.

korábban írtuk

Kitiltják Magyarországról a Barátság kőolajvezeték elleni támadást végrehajtó ukrán katonai egység parancsnokát
Kitiltják Magyarországról a Barátság kőolajvezeték elleni támadást végrehajtó ukrán katonai egység parancsnokát

A Barátság kőolajvezeték elleni legutóbbi súlyos légicsapás támadás volt Magyarország szuverenitása ellen, ezért a kormány kitiltja az azt végrehajtó ukrán katonai egység parancsnokát hazánkból, s egyben a schengeni övezetből.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés