
Fotó: Rompres
2008. június 05., 00:002008. június 05., 00:00
Mind a CNN, mind az MSNBC arról adott hírt: a szenátor az utolsó demokrata előválasztási forduló napján, kedden elegendő szuperdelegátusi voksot kapott ahhoz, hogy biztosított legyen a jelöltsége.
Barack Obama győzelmi beszédében kijelentette: „Én leszek a demokrata jelölt”. A politikus a minnesotai St. Paulban tartandó beszédének szövege szerint méltatta, hogy vetélytársa, Hillary Clinton választók millióit lelkesítette föl. Hozzátette, hogy saját kampányán javítani tudott a volt first lady elleni küzdelemben.
Obama közölte: eljött az ideje, hogy a Demokrata Párt egyesítse erőit a republikánus John McCain legyőzése érdekében. „Egyesüljünk azon közös cél érdekében, hogy új irányt szabjunk Amerikának” – szólított fel Barack Obama. A szenátor ezután a republikánus elnökjelöltség várományosát, John McCaint bírálta, megjegyezve, hogy az arizonai szenátor alig tér el a népszerűtlen George Bush elnöktől. Kiemelte McCain azon ígéretét, hogy Bush jelenlegi Irak-politikáját kívánja folytatni. „Ugyanolyan mértékű körültekintéssel kell távoznunk Irakból, amilyen mértékű gondatlansággal bevonultunk oda (...), de a kivonulást meg kell kezdenünk (...) itt az ideje, hogy az irakiak felelősséget vállaljanak jövőjükért” – mondta Obama. Obama tegnap az Izraellel fennálló kapcsolatról is szólt. „Az Egyesült Államok és Izrael szövetsége megbonthatatlan, a két országot közös érdekek és értékek fűzik össze – hangsúlyozta Washingtonban. Ez a kapcsolat nemcsak a közös nemzeti érdekeken, hanem a közös értékeken alapul – hangoztatta, s hozzátette, elnökként soha nem fog kompromiszszumot kötni, ha Izrael biztonságáról lesz szó.
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért Obamával versengő Hillary Clinton szenátor ugyanakkor a korábban kiszivárgott információkkal szemben kedd esti New York-i beszédében nem jelentette be visszalépését. A volt first lady így hivatalosan még folytatja kampányát. Közölte, hogy egyelőre nem hoz döntést. „Hosszú kampány volt, és ma este nem döntök” – fogalmazott. Mint hangsúlyozta, úgy fog eljárni, hogy a Demokrata Párt érdekét szolgálja. Korábbi érvelését megismételve hangsúlyozta, hogy neki lenne a legnagyobb esélye a győzelemre a novemberi elnökválasztáson. Elmondta, hogy csaknem 18 millióan szavaztak rá, és éppen az ingadozó államokban győzött, amelyek a novemberi elnökválasztási győzelem kulcsát jelentik. Gratulált Obamának az előválasztási versenyben nyújtott „rendkívüli teljesítményéhez”, viszont nem ismerte el, hogy vetélytársa legyőzte őt, és megszerezte a jelöltséget. Férjével, Bill Clinton volt elnökkel és lányukkal, Chelsea-vel az oldalán – akik végigkampányolták vele az utóbbi öt hónapot – a Baruch Egyetemen tartott gyűlésen közölte: tanácskozni fog a párt vezetőivel és támogatóival arról, hogy milyen lépést célszerű tennie. Fontosnak tartotta elmondani, hogy a párt egységét tartja szem előtt. Ugyanaznap egy demokrata kongresszusi képviselőkkel folytatott beszélgetésen úgy fogalmazott: nyitott arra, hogy Obama alelnökjelöltje legyen. George W. Bush hivatalban lévő republikánus elnök egyébként tegnap már gratulált Obamának a diadalhoz.
Hírösszefoglaló
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.