
Fotó: Agerpres
2009. július 08., 09:292009. július 08., 09:29
Obama egy moszkvai gazdasági egyetem diplomaosztó ünnepségén szólalt fel. Méltatta az orosz kulturális örökséget, megjegyezte, hogy az Egyesült Államok „erős, magabiztos és virágzó” Oroszországot szeretne látni, s kiállt a két ország stratégiai együttműködésének bővítése mellett. Úgy vélte, hogy Moszkva és Washington érdekei többé-kevésbé egybeesnek több területen: az atomfegyverek terjedésének megakadályozását, a szélsőségesek elleni küzdelmet, a gazdasági jólét biztosítását, az emberi jogok szavatolását és az együttműködés erősítését illetően, anélkül, hogy sérülne az egyes országok szuverenitása.
Ennek kapcsán felszólította Moszkvát, hogy csatlakozzék az iráni és észak-koreai atomprogram megfékezését célzó amerikai erőfeszítésekhez. Obama szót emelt a korábbi orosz–amerikai szembenállás felszámolása érdekében. Leszögezte, hogy a 21. században egy nagyhatalom nem azzal mutatja ki erejét, hogy más országok felett uralkodik, vagy démonizálja őket, s elkerülhetetlenül bukásra van ítélve az a világrend, amely megpróbál egy országot vagy embercsoportot mások fölé emelni.
Hangsúlyozta, hogy ezért szorgalmazza az orosz–amerikai kapcsolatok „újraindítását”, amelynek többnek kell lennie annál, hogy a két ország kormánya tiszta lappal kezdi kapcsolatát: a két népnek tudatosítania kell kölcsönös érdekeit, bővítenie az együttműködést és a párbeszédet. Az amerikai elnök egyúttal szót emelt a demokratikus értékek mellett, felszólította a moszkvai vezetést a jogállamiság és a demokrácia játékszabályainak tiszteletben tartására, a korrupció elleni küzdelemre. Szintén felszólította Moszkvát, hogy tartsa tiszteletben az Oroszországgal határos – Nyugat-barát vezetésű – Ukrajna és Grúzia függetlenségét.
Obama a nap folyamán Vlagyimir Putyin kormányfővel is találkozott. A megbeszélésen az orosz–amerikai kétoldalú kapcsolatok erősítésének szándékára utaló, udvarias megjegyzések hangzottak el, ellentétben a két vezető minapi éles hangvételű üzenetváltásával. Putyin a megbeszélés elején, a tévékamerák előtt közölte, hogy Moszkvában nagy reményeket fűznek Obamához az elmúlt években mélypontra került kétoldalú viszony javítása érdekében, míg Obama kijelentette: talán nem mindenben értenek egyet, de „kiváló lehetőség” kínálkozik számukra a kétoldalú kapcsolatok erősítésére. Obama Mihail Gorbacsov korábbi szovjet államfővel is tárgyalt.
A ma végződő látogatás első, hétfői napját egyébként Dmitrij Medvegyev orosz elnök úgy értékelte: megtörtént az első, nagyon fontos lépés, a látogatást pedig minden tekintetben gyümölcsözőnek nevezte.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.