2009. szeptember 28., 10:172009. szeptember 28., 10:17
Obama mindezt szokásos szombati rádióbeszédében mondta, arra reagálva, hogy előző nap nyilvánosságra került: Irán a már létező natanzi urándúsító üzeme után most egy második ilyen létesítményt épít. Obama újból leszögezte, hogy Teheránnak meg kell nyitnia ezt a létesítményt a nemzetközi ellenőrök előtt, máskülönben viselni fogja ennek következményeit.
Az AP amerikai hírügynökség szerint ezen a téren a legfőbb opció a gazdasági szankciók fokozása – de az elnök és munkatársai pénteken nem zárták ki egy katonai akció lehetőségét sem. Obama úgy fogalmazott, az új fejlemény még sürgetőbbé teszi az iráni nukleáris dosszié ügyében tárgyaló hatalmak és a teheráni illetékesek október elsejei genfi megbeszélését.
Hozzátette: továbbra is kész a komoly párbeszédre, ám Iránnak most teljes mértékben együtt kell működnie a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ), s lépéseket kell tennie békés szándékai bizonyítására. „A teheráni vezetés megengedi majd a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek, hogy ellenőrizze az új iráni atomlétesítményt – közölte az iráni atomenergia-ügyi szervezet vezetője, Ali Akbar Szalehi, megerősítve Mahmúd Ahmadinezsád államfő előző napi állásfoglalását.
Mint mondta, Irán a NAÜ-vel közösen határozza meg a helyszíni szemle időpontját. Azt is közölte, hogy az új létesítményt a NAÜ „felügyelete” alá helyezik majd, s ott maximum 5 százalékra dúsítják az uránt. Egyben cáfolta, hogy az új telep katonai jellegű lenne. Az iráni Forradalmi Gárda egyébként tegnap kezdődött hadgyakorlata keretében két rövid hatótávolságú rakétával hajtott végre kísérletet.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.