
Fotó: Facebook/Novák Katalin
Kilép a Fidesz az Európai Néppártból – tájékoztatta a szervezet elnökségét Novák Katalin, a magyar kormánypárt alelnöke levélben.
2021. március 19., 07:332021. március 19., 07:33
A dokumentum Novák Katalin Twitter-oldalára csütörtökön került fel. Novák Katalin „It's time to say goodbye”, vagyis „Itt az ideje a búcsúnak” szöveggel kommentálta a levelet. A levél címzettje Antonio López-Istúriz White, az Európai Néppárt főtitkára. A szöveg szerint a Fidesz a továbbiakban nem szeretné fenntartani tagságát az Európai Néppártban.
Novák Katalin csütörtök este Facebook-oldalán részletesen írt arról, miért lép ki a Fidesz az Európai Néppártból. Közölte: 2015-ben, a bevándorlási válság idején
és egyértelművé tettük, hogy nem szeretnénk azon országok sorsára jutni, ahol már visszafordíthatatlanná vált a tömeges bevándorlás hatása”.
Fotó: Facebook/Novák Katalin
Hozzátette: most, amikor a koronavírus-járvány elleni védekezés köti le a döntéshozók minden energiáját,

A Fidesz európai parlamenti képviselői kilépnek az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció szerdai ülésén elfogadta az alapszabályának módosítását – jelentette be szerdán Gál Kinga, a Fidesz-KDNP EP-delegáció elnöke és Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP
A politikus megjegyezte: az elmúlt években kiderült, hogy a legtöbb kérdésben az Európai Néppárt már baloldali értékeket képvisel, amivel a Fidesz nem tud azonosulni.
„Ahogy több vezető is kifejtette: a néppárt már nem jobboldali párt. Ezt mi tudomásul vesszük” – írta Novák Katalin. A miniszter kiemelte: „a Fidesz az európai demokratikus jobboldalhoz tartozik, amelynek újjáépítése szükségessé vált”.

„Szomorú́ és elkeserítő̋, ami a Néppárt európai parlamenti frakciójában történik” – jelentette ki Kelemen Hunor, miután a Fidesz úgy döntött, kilép az EPP európai parlamenti képviselőcsoportjából. Az RMDSZ-elnök jelezte: a szövetség a frakció tagja marad.
Mint ismeretes, a Fidesz európai parlamenti képviselői március 3-án léptek ki az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjából, miután a néppárti frakció elfogadta alapszabályának módosítását. Ezt követően március 6-án Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-vel közölte, a frakcióból való kilépés után a néppárti tagság már csak technikai kérdés.

A Fidesz nem ment keresztül pálforduláson, mint az Európai Néppárt (EPP). A nagyobbik magyar kormánypárt továbbra is a hagyományos kereszténydemokrata, konzervatív értékeket és családképet képviseli, illetve őrzi – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton az MTI-nek Markus Södernek, a bajor Keresztényszociális Unió (C
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!