2010. október 15., 10:142010. október 15., 10:14
Illés Zoltán elmondta: a megsérült tározó északi oldalfalán folyamatosan mérik a repedéseket, de szerdáig nem tapasztaltak elmozdulást, csütörtök reggelre viszont az eddigi 54 centiméteres hasadék másfél centiméterrel nőtt. A környezetvédelmi államtitkár szerint még mindig fennáll egy esetleges újabb gátszakadás veszélye, de a sérült tározó közelében épített hármas körgát, valamint a Kolontár közepén átívelő 600 méteres védmű megóvná a falut és Devecsert.
Vasárnap három-négy repedést lehetett látni a megsérült vörösiszap-tározó északi gátján. Közülük kettő nagyjából fél méter széles és 25–30 méter hosszú. Illés Zoltán közölte: a tározónál védőfalat akarnak építeni, amihez az izraeli és az osztrák hadsereg hadmérnökeinek a segítségét is kérik. Az államtitkár a munka nagyságát érzékeltetve azt mondta: ez akkora feladat, mintha három tízemeletes betonházat kellene felépíteni két hónap alatt. Illés egyébként a Népszava című napilapnak elmondta: a Mal Zrt. állami felügyelet alá helyezése nem egyenlő az államosítással, ez utóbbi az államnak nem is lenne érdeke. „Az államnak ebben a pillanatban nem állhat érdekében, hogy rendbe tegye mindazt, aminek hasznát az elmúlt tíz évben valaki már lefölözte” – fogalmazott az államtitkár azzal öszszefüggésben, hogy államosítás esetén az összes technológia irányítása, annak valamennyi költsége az államot terhelné.
Illés Zoltán arról is beszélt, hogy több szakértővel konzultált, és az elmondottakból azt lehet vélelmezni, hogy a gátrendszer és annak állaga volt – ahogy fogalmazott – a ludas a történtekért. Közben szintén csütörtökön kiderült: közös levélben kér segítséget a magyar állampolgároktól a vörösiszap-katasztrófa károsultjai számára Schmitt Pál köztársasági elnök és Orbán Viktor kormányfő.
Miközben folytatódtak a kölcsönös csapások az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított háborúban, több európai ország is nemet mondott Donald Trump amerikai elnök kérésére, hogy vegyenek részt a Hormuzi-szoros hajóforgalmának biztosításában.
Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe – jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Donald Trump amerikai elnök szerint nagyon rosszat tenne a NATO jövőjének, ha a szövetségesek nem segítenének az Irán által lezárt Hormuzi-szoros megnyitásában.
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
A legnagyobb francia ellenzéki párt, a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés több közepes méretű városban is az élen végzett a franciaországi helyhatósági választások vasárnapi első fordulójában.
Az izraeli hadsereg még legalább három hétig tervezi a harcot Irán ellen – közölte Efi Defrin katonai szóvivő vasárnap. Szavai szerint Iránban még ,,ezernyi célpont" van, amelyet az izraeli hadsereg támadni kíván.
Hazánk a Nyugat, az európai közösség, a NATO része, és nem a szerződések vagy a paragrafusok miatt, hanem mert a sorsunkba van írva, az őseink hagyták nekünk örökül, hogy hova tartozunk – mondta a Tisza Párt elnöke Budapesten vasárnap.
Vállalom, hogy ilyen felfordult világban is megőrizzük Magyarországot a biztonság és a nyugalom szigetének – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett állami ünnepségen vasárnap Budapesten.
Katonai tiszteletadás mellett felvonták a nemzeti lobogót a március 15-i nemzeti ünnepen, vasárnap reggel Budapesten a Kossuth Lajos téren.