2010. november 24., 11:332010. november 24., 11:33
Közlése szerint újabb nagy erejű robbanás következett be a Pike River bányában, és a szakértők véleménye szerint a vájárok mindannyian odavesztek.
„Úgy gondoljuk, hogy senki nem élte túl a katasztrófát. Ez az egyik legtragikusabb esemény, amelyet rendőrparancsnokként meg kellett élnem” – fejezte ki sajnálatát Knowles.
Az új-zélandi Déli-sziget nyugati partvidékén lévő bányában múlt pénteken történt nagy erejű robbanás. A mentési munkálatokat a halálosan mérgező gázok és egy újabb detonáció bekövetkezésétől való félelem miatt nem kezdték meg. A szakemberek különböző robotok és elektronikus eszközök segítségével kutattak élet után a bányában, de hiába.
Szerda reggel a hatóságok még azt közölték, hogy folyamatosan monitorozzák a toxikus gázok szintjét, és amint a levegő minősége lehetővé teszi, a mentőcsapatok leereszkednek a bányába. Néhány órával később azonban újabb nagy erejű robbanás történt a mélyben.
„A detonációt a gázoknak az elmúlt hat nap során történt felgyülemlése okozta, halálos elegyük lángra lobbantotta az egész bányát.” - mondta el Tony Kokshoorn greymouth-i polgármester. „Ez utóbbi robbanás sokkal erősebb volt a péntekinél, és ez a lent rekedtek halálát jelenti. Ez a nyugati part legkomorabb órája” – tette hozzá a városvezető.
Peter Whittall, a Pike River bányavállalat ügyvezetője könnyes szemmel jegyezte meg, hogy a második detonáció volt az, amelynek bekövetkeztétől a legjobban féltek, és amelynek nyomán majdnem elképzelhetetlen, hogy bárki is élve kijöjjön a föld felszínére. A bányászok között az új-zélandi állampolgárok mellett két ausztráliai, két brit és egy dél-afrikai van.
A lent rekedt vájárok hozzátartozói nem tudnak napirendre térni a történtek felett, és felháborodásuknak adtak hangot amiatt, hogy a szakemberek közvetlenül a szerencsétlenség után nem kezdték meg a mentési munkálatokat.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.