
Andrew Cuomo, New York állam kormányzója
Fotó: Andrew Cuomo/Facebook
New York államban csökken a diagnosztizált fertőzések száma, a helyzet stabilizálódik – jelentette ki Andrew Cuomo, New York állam kormányzója kedden, a szokásos napi sajtótájékoztatóján. Az elmúlt nap ugyanakkor a halottak számát tekintve a legszomorúbb nap volt az állam számára.
2020. április 07., 21:192020. április 07., 21:19
2020. április 07., 21:212020. április 07., 21:21
Egyedül hétfőn 731 beteg halt meg a Covid-19 kórban, s ezzel csak ebben az államban 5489-re emelkedett a betegség halálos áldozatainak száma. A kormányzó emlékeztetett rá, hogy vasárnap 599 halottja volt a vírusfertőzésnek. Cuomo mindazonáltal úgy értékelte, hogy a társadalmi távolságtartás eredményes, sikerült megváltoztatni a járvány görbéjét, s ezért úgy gondolja, hogy a helyzet stabilizálódik.
„Ennek nem tudunk gátat vetni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy eddig mindenkit megmentettek, akit lehetett. Andrew Cuomo hangsúlyozta: van elégséges ágy a betegek kezeléséhez, ám nincs megfelelő számú orvos és ápoló. A napokban New Yorkba érkezett kórházhajón az ágyak felén – 500 kórházi ágyon – Covid-19-es betegeket kezelnek – tette hozzá. „Még csak 37 nap telt el a járvány kitörése óta” – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy az 1918-ban pusztított spanyolnátha-járvány hat hónapig tombolt. A demokrata párti kormányzó megköszönte a republikánus Donald Trump amerikai elnöknek, hogy „gyorsan cselekedett” New York megsegítésében. Egyben még több szövetségi segítséget kért a gazdaság talpra állításához.
A sajtókonferencián, kérdésre válaszolva, Andrew Cuomo kitért arra is, hogy a járvány az afroamerikai lakosságot érintheti a legnagyobb mértékben. Még nem készült erről felmérés, de a héten ezt is részletesen feltárják. Hétfőn egyébként Lori Lightfoot, Chicago polgármestere azt közölte, hogy a fertőzésben ott meghaltak 72 százaléka afroamerikai volt.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!