
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Németország is Románia segítségére siet: a német hadsereg (Bundeswehr) egészségügyi szakembereket küld az országba. A négy német orvost szállító katonai repülőgép a Securitynews.ro portál információi szerint pénteken 11:30 óra körül szállhat le Bukarestben.
2021. október 29., 10:122021. október 29., 10:12
A német szakemberek ideutazásának a célja
A gép a várakozások szerint hétfőn, vagyis november elsején száll majd fel Romániából.
Nem ez amúgy az első alkalom, amikor Németország a járvány miatt bajba jutott európai uniós tagállam megsegítésére siet, tavaly súlyos állapotban levő olaszországi és franciaországi pácienseket is elláttak.
Összehasonlításképpen: Németországban 32 000 teljesen felszerelt intenzív terápiás kórházi ágy van, Romániában 1600.

Románia 20 kórházába, alapvetően Erdélybe 40 lélegeztetőgépet, 1650 úgynevezett non-invazív lélegeztetéshez szükséges maszkot, valamint 3000 doboz favipiravir gyógyszert szállít Magyarország.

Két, egészségügyi felszerelésekkel megrakott kamion érkezik csütörtök délután Franciaországból Romániába – közölte Franciaország bukaresti nagykövetsége.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!