Hirdetés

Németh: világos útmutatás

Az Európa Tanács Velencei Bizottságának októberi jelentése nagyon jó útmutató Szlovákia számára; úgy foglal állást, hogy a szlovákiai nyelvtörvény ellenkezik a nemzetközi jogi elvekkel és normákkal – mondta Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának tegnapi ülésén.

Hírösszefoglaló

2010. október 27., 09:392010. október 27., 09:39

Mint az államtitkár kijelentette, a Velencei Bizottság javaslatának fontos eleme, hogy a kisebbségi nyelvhasználatról szóló törvényt ne rendeljék alá az államnyelvtörvénynek, vagyis jogi egyensúlyt kell teremteni a kisebbségi jogok gyakorlása és az államnyelv védelme között.

Németh Zsolt szerint a szlovák államnyelvtörvény esetében további módosításokra van szükség, hogy az összhangba kerüljön a Velencei Bizottság álláspontjával. Hozzátette: bízik benne, hogy Pozsony rendezi a nyelvtörvény kérdését, és ezzel „kihúzza ezt a tüskét” a magyar–szlovák kétoldalú kapcsolatokból.

Korábban a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában arról beszélt: javul a magyar–szlovák viszony, leginkább azért, mert Szlovákiában is új kormány alakult. Szlovákiában „új szemléletet jelent a kereszténydemokrata miniszterelnök, illetőleg a Kereszténydemokrata Pártnak a szerepvállalása a kormányban” – fogalmazott Németh Zsolt. A Velencei Bizottság jelentését az illetékes pozsonyi miniszter is kommentálta. Rudolf Chmel szerint Szlovákiának a továbbiakban figyelembe kellene vennie a Velencei Bizottság ajánlásait, mert a testület véleményét maga Pozsony kérte ki tavaly szeptemberben.

„A Velencei Bizottság jelentése egyértelműen kritikus a szlovákiai államnyelvtörvénnyel kapcsolatban, különösen a Robert Fico kormánya idején elfogadott módosításokkal. Ezért a továbbiakban ezt az értékelést figyelembe kellene vennie” – állítja a kisebbségekért és emberi jogokért felelős szlovák miniszterelnök-helyettes tegnapi állásfoglalásában.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés