Hirdetés

Nem „meseszerű” az autonómia

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A határon túli magyarság autonómiatörekvéseinek támogatását és a nemzet egyesítésének történelmi lehetőségét hangsúlyozták a kormánypárti felszólalók a szombaton Budapesten rendezett autonómiakonferencián. Balsai István, a Fidesz országgyűlési frakcióvezető-helyettese ígéretet tett a határon túli és anyaországi hallgatóság előtt, hogy soha nem fogják az autonómia ügyét elfelejteni, mellékvágányra terelni. A politikus szerint az önrendelkezés kérdése Nyugat-Európában is napirenden van, nem tipikusan magyar vagy kelet-európai kérdésről van szó.

Hírösszefoglaló

2010. szeptember 20., 08:302010. szeptember 20., 08:30

„Minden erőt annak szentelünk majd, hogy az erről szóló döntések – amelyek nem Budapesten születnek majd – olyanok legyenek, amilyet a határon túli magyarok szeretnének” – fogalmazott Balsai István az autonómiakonferencián.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke azt mondta, hogy a kettős állampolgárságnak akkor lesz jótékony hatása a nemzet jövőjére, biztonságára, ha a magyarországi állampolgárság a létbiztonságot, az emberi élet egészséges feltételeinek megteremtését jelenti.

A politikus azon véleményének adott hangot, hogy az autonómia ügyében jó esély van illúziók nélkül számon kérhető feladatokat meghatározni a tudománynak, a politikának és a népképviseletnek egyaránt.

„Az európai példák, ellenpéldák, eredmények és kudarcok feltérképezése bőven ad lehetőséget és feladatot. Tény, hogy Trianon óta folyamatos nemzetgyilkos, a Kárpát-medence valamennyi területére kiterjedő etnikai tisztogatás áldozatai vagyunk” – állapította meg Lezsák Sándor.

Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke arról beszélt, hogy a politikai rendszerváltás végrehajtására van szükség határon túl is. Közölte: ha egységes nemzetről beszélünk, egységes cselekvésre van szükség, ki kell iktatni a kettős mércét, ha magyar ügyekről van szó.

Szülőföld Alap: kiírták a pályázatokat

Megjelentek a Szülőföld Alap második fél évének pályázati felhívásai: október 10-éig összesen 1,315 milliárd forint összegben lehet oktatási, kulturális, egyházi és informatikai célokra, valamint média- és önkormányzati együttműködésekre támogatást kérni – közölte a Krónikával a magyar nemzetpolitikai államtitkárság.

A támogatások közül kiemelt szerepet kapnak a határon túli magyar felsőoktatás és a szórványmagyarság oktatási programjai. A pályázati felhívások feltételeinek meghatározása során a szakmai kollégiumok kiemelt figyelmet fordítottak az első fél évben megvalósult programok támogatására, ezért minden olyan pályázat támogatásban részesülhet, amelynek megvalósítása 2010. március 15. után történt.

Az első fél évben elutasított kérelmek ugyanakkor nem vesznek részt automatikusan az őszi pályázati fordulóban, a Szülőföld Alap második féléves felhívásain való részvételhez új pályázat benyújtása szükséges. Az államtitkárság felhívta a figyelmet arra, hogy néhány ponton változtak a pályázati feltételek annak érdekében, hogy a magyarországi és uniós gyakorlathoz jobban közelítsenek. A pályázatok minél gyorsabb elbírálása és a támogatások mielőbbi kiutalása érdekében a pályázatok postai feladásának vagy elektronikus benyújtásának határideje 2010. október 10-e; további részletek a www.szulofold.hu honlapon érhetők el.

Rostás Szabolcs

Megjegyezte: a kettős állampolgárság intézménye több mint lélektani kötődés, hiszen közjogilag is lehet majd kapcsolódni Magyarországhoz. Kitért ugyanakkor arra is, hogy a határon túli magyarok nem felsőházat akarnak, hanem teljes jogú állampolgárságot szeretnének, szerinte a képviselőházban jár a képviseleti jog.

Székelyudvarhely alpolgármestere azért tartotta fontosnak az autonómiatörekvéseket, hogy a Székelyföld ne lépjen a szórványosodás útjára, mint Erdély egyes részei.

„Az eddig járt politikai út korrekciójára van szükség, és ez Erdélyben a nemzeti oldal megerősítésével valósítható meg. Ahhoz, hogy autonómia legyen, olyan képviselőkre van szükség, akik Bukarestben és Brüsszelben is el merik mondani, hogy szükség van rá” – szögezte le Szász Jenő.

Duray Miklós felvidéki politikus a demokrácia szerves részének nevezte az autonómiát, amely által „bebiztosítható” a határon túli magyarság jövője. Megállapította, hogy sem Romániában, sem Ukrajnában, sem a mai Szlovákiában nem igazán sikerült előrelépni a nyelvhasználaton és az oktatáson túl bármilyen jogi rendezés érdekében, szerinte ugyanakkor a felvidéki magyarok feladták az autonómiát.

„Semmilyen autonóm intézmény nem jött létre az elmúlt húsz évben, és ahogy múlik az idő, az esély egyre csökken” – mutatott rá Duray, aki szerint olyan megoldási lehetőséget kell megfogalmazni, amely működőképes, és a többség is elfogadja.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke úgy vélte, az előrehaladás első lépése nem a többség jó szándéka és nyitottsága, hanem az, hogy a saját közösségen belül szót váltsanak és szót értsenek egymással. „Amíg ezen nem tudnak túllépni, sehol nem lesz autonómia” – jelentette ki a politikus, hozzátéve: sok a tévhit az autonómiával kapcsolatban, sokan álomként élik meg.

„Számomra az autonómia nem cél, hanem eszköz, megvalósítása nem meseszerű. Az autonómia és megvalósulása hosszadalmas folyamat, annak a jogrend részévé kell válnia. A kisebbségi politika ezt úgy tudja elérni, ha a többségnél kellő támogatást tud szerezni” – fejtette ki Pásztor István a németországi Hunnia Baráti Kör által a Polgárok Házában szervezett konferencián.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
Hirdetés