
2009. február 18., 14:012009. február 18., 14:01
A gyanúsítottak vélhetően magyar romák lehetnek, az olasz hatóságok által kiadott, meglehetősen torz formában leírt nevekből – Alexandru Isztoika Loyos és Karol Racz – minden esetre erre lehet következtetni. Az első, 20 éves gyanúsítottat az olasz főváros közelében fogták el hét társával együtt, míg a másikat Livornóban. Előbbi büntetett előéletű, lopásért ítélték el korábban. Mostani őrizetbe vételekor ruháján vérnyomokat is találtak. A két gyanúsított közül ő az, aki már be is ismerte tettét. Mint elmondta, csak kirabolni akarták a párt, aztán fajult erőszakká a dolog. Egyébként nem csupán a szombati bűncselekmény miatt gyanúsítják őket: a hatóságok szerint ők bántalmaztak egy 40 éves nőt is Quartaccióban, még januárban. Giuseppe Caruso, a római rendőr-főkapitányság illetékese elmondta, a két gyanúsítottat a román rendőrség közreműködésével kerítették kézre.
Egyébként nem csupán a szombati bűncselekmény miatt gyanúsítják őket: a hatóságok szerint ők bántalmaztak egy 40 éves nőt is Quartaccióban, még januárban.
A rendőrség DNS-mintát vett a gyanúsítottaktól, ennek alapján döntenek a vádemelésről. Mint arról beszámoltunk, a szombati bűncselekmény, illetve az azt megelőző, románok által elkövetett szexuális bűncselekmények nyomán ismét fellángoltak a románellenes indulatok Olaszországban: vasárnap egy, főleg bevándorlók által látogatott római étterembe mintegy tizenöt álarcos, botokkal felfegyverzett olasz rontott be, és megverték az ott tartózkodó, tízfős román asztaltársaság négy tagját. Az incidensek sora ezzel nem érté véget: a tegnapi híradások szerint Szardínia szigetén újabb három román állampolgárt értek atrocitások nemzetiségük miatt. A római belügyi tárca adatai szerint az utóbbi 4 évben megkétszereződött a szexuális jellegű bűncselekmények száma az országban.
Cristian Diaconescu külügyminiszter kedden este közölte, az olasz hatóságok 33 román bűnöző hazaszállítását kérték Bukaresttől. Egyúttal bejelentette, hogy olasz kollégája, Franco Frattini kérésére hétfőn Rómába látogat, hogy az ismét a figyelem középpontjába került, románok által elkövetett bűncselekményekről tárgyaljanak. A miniszter elutasította ugyanakkor azokat az olasz sajtóvádakat, amelyek szerint Románia nem hajlandó hazavinni a bűnözőit az országból, mint ahogy azt is, hogy a romániai bűnelkövetők tettei miatt általánosító következtetéseket vonjanak le a románok kapcsán. Rámutatott: az Olaszországban élő mintegy egymillió román az olasz GDP egy százalékát termeli meg. Úgy vélte, a románellenes közhangulat szításával az olasz hatóságok a gazdasági válság hatásairól kívánják elterelni a figyelmet. Emlékeztetett egyúttal, hogy Románia nem veheti át az olasz bűnüldöző szervek helyét a bűncselekmények felderítésében, ugyanakkor elmondta, csak az elmúlt héten 30 rendőrt vezényeltek Itáliába, hogy segítsenek olasz kollégáiknak.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.