Hirdetés

Nem alkuszik a moldovai ellenzék

Lemondott tegnap a Zinaida Greceanîi vezette moldovai kormány, amelynek az alkotmány értelmében még az új parlament megalakulása előtt távoznia kell tisztségéből. Vladimir Voronin államfő arra kérte a minisztertanács tagjait, hogy az új kormány megalakulásáig ügyvezetői minőségben folytassák munkájukat.

Rostás Szabolcs

2009. május 05., 10:102009. május 05., 10:10

A Moldovai Köztársaságban április 5-én tartottak parlamenti választást, és a chişinăui választási bizottság által április 18-án kihirdetett hivatalos végeredmény szerint négy párt jutott be a parlamentbe. Az eddig kormányzó kommunisták a szavazatok 49,48 százalékát szerezték meg, s így 60 mandátumhoz jutottak a 101 fős parlamentben, a három ellenzéki párt közül a Liberális Párt és a Moldovai Liberális Demokrata Párt 15-15, a Mi Moldovánk Szövetség pedig 11 mandátumhoz jutott. Az új összetételű parlament ma tartja alakuló ülését, amelyen megválasztják a parlament új vezetőit, valamint döntenek az új államfő megválasztásának időpontjáról; az új államfő feladata lesz majd, hogy jelöltet állítson a miniszterelnöki posztra.

A köztársasági elnök megválasztásához azonban minimum 61 szavazat szükséges, így a többséget alkotó kommunistáknak egyezségre kellene jutniuk legalább egy ellenzéki képviselővel. Dorin Chirtoacă, a Liberális Párt alelnöke viszont a Magyar Nemzetnek adott interjúban leszögezte: az ellenzék azon az egységes állásponton van, hogy távol marad az elnökválasztáskor, ami előrehozott választásokhoz vezethet. „Nem is beszélhetünk a kommunisták győzelméről, mivel a PCM meghamisította az eredményeket, és a szavazatok mintegy tíz-tizenöt százalékát elcsalta” – nyilatkozta Chişinău polgármestere.

Hozzátette: tévesek azok az uniós megállapítások, hogy tömeges kivándorláshoz vezetne a kettős állampolgárság, hiszen aki akart, az idáig már távozott Moldovából; szerinte Bukarest semmilyen uniós szabályt nem sért a román állampolgárság könnyített megadásával.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
Hirdetés
Hirdetés