Hirdetés

Néhány angliai körzetben dominánssá vált az indiai mutáns, de az előzetes eredmények szerint oltások ez ellen is védenek

Képünk illusztráció •  Fotó: Varga György/MTI

Képünk illusztráció

Fotó: Varga György/MTI

Néhány angliai körzetben most már az új típusú koronavírus indiai variánsa az új fertőzéseket okozó domináns változat – jelentette be Matt Hancock brit egészségügyi miniszter. A friss nagy-britanniai járványadatok ugyanakkor országosan továbbra is nagyon alacsony fertőződési és halálozási számokat tartalmaznak.

MTI

2021. május 18., 08:212021. május 18., 08:21

2021. május 18., 08:222021. május 18., 08:22

Hancock hétfő este, a londoni alsóház képviselőinek tartott tájékoztatóján elmondta: a 343 angliai helyhatósági körzetből 83-ban okozott öt vagy ennél több, szűrővizsgálattal kimutatott fertőzést a hivatalosan B.1.617.2 megjelöléssel nyilvántartott indiai koronavírus-variáns.

A miniszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az indiai vírusváltozat gócpontja néhány északnyugat-angliai országrész, mindenekelőtt a manchesteri körzethez tartozó Bolton városa. Országosan eddig 2323 esetben azonosították tesztekkel a B.1.617.2 vírust, ezek közül 483 előfordulást Boltonban és a közeli Blackburnben észleltek.

Hirdetés

A koronavírus indiai változatának terjedése miatt Boltonban és a környező országrészekben már a hétvégén soron kívüli tömeges oltási és szűrési kampány kezdődött.

Matt Hancock kiemelte, hogy bár az indiai variáns okozta fertőződések száma az elmúlt egy hétben a kétszeresére emelkedett, Blackburnben nem nőtt a Covid-19 betegség miatt kórházi kezelésre szorulók száma: a városban jelenleg nyolc páciens van kórházban a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 miatt.

Boltonban 19 pácienst kezelnek kórházban ezzel a betegséggel. Többségük megbetegedése előtt nem jelentkezett a koronavírus elleni oltásra, pedig a jogosult lakossági csoportokba tartoznak és értesítették is őket arról, hogy foglalhatnak oltási időpontot – mondta hétfő esti parlamenti tájékoztatóján a brit egészségügyi miniszter.

Matt Hancock beszélt ugyanakkor arról is, hogy az egész országban ezernél kevesebb beteget kezelnek kórházban Covid-19 miatt. Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy tavaly szeptember óta most először csökkent ezer alá a koronavírus-fertőzés okozta megbetegedés miatt kórházi kezelésre szorulók száma. Hozzátette:

az előzetes vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a koronavírus elleni oltások az indiai változat ellen is védelmet nyújtanak.

A szaktárca hétfő este ismertetett friss adatai szerint az elmúlt 24 órában országszerte öten haltak meg Covid-19 betegségben, és 991 páciens volt kórházban. A nagy-britanniai koronavírus-járvány januári tetőzése idején előfordult, hogy naponta 1800-nál többen haltak meg Covid-19-ben, és voltak olyan időszakok, amikor meghaladta a 40 ezret a kórházban kezelt betegek száma.

Boris Johnson miniszterelnök szóvivője szokásos hétfő esti tájékoztatóján jelezte, hogy az indiai koronavírus-variáns miatt csúszhat a végső nyitás időpontja, de a kormány majd az aktuális számok figyelembevételével hoz erről döntést.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
Hirdetés
Hirdetés