2009. március 20., 09:542009. március 20., 09:54
A csúcsértekezlet biztonsága érdekében a határ németországi oldalán is rendkívüli ellenőrzéseket vezetnek be, így ismét lesz útlevél- és vízumellenőrzés. A határellenőrzés bevezetésének pontos időpontját biztonsági okokból nem közlik. Az intézkedések egyaránt vonatkoznak a szárazföldi és a tengeri határokra, továbbá a németországi repülőterekre.
Előzetes értesülések szerint az állam- és kormányfők biztonságára a csúcstalálkozó idején – francia és német területen – mintegy 15 ezer rendőr vigyáz fel, ebből 6600 főt Baden-Württemberg tartomány ad. A légteret a Bundeswehr repülőgépei ellenőrzik, a csúcs idejére a kisrepülőgépek számára repülési tilalmat rendeltek el. A csúcstalálkozó „rányomja bélyegét” a rajnai hajózásra is. Április 4-én ugyanis több órára lezárják a hajóforgalmat a folyón, amikor a Rajna mentén fekvő Kehlben a hagyományos családi fotózásra kerül sor.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.