Hirdetés

Nagy az érdeklődés a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program iránt, a legtöbben Erdélybe utaznának

Potápi Árpád János államtitkár szerint a program keretében 2010 óta 400 ezer diák utazását támogatták •  Fotó: Kormány.hu

Potápi Árpád János államtitkár szerint a program keretében 2010 óta 400 ezer diák utazását támogatták

Fotó: Kormány.hu

Kiemelkedő az érdeklődés a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program iránt, több mint 2200 pályázat érkezett, és a kérelmek mintegy fele nyert el támogatást – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. A programra idén az erős magyar közösségek éve keretében 3,8 milliárd forint áll rendelkezésre.

MTI

2020. június 24., 11:512020. június 24., 11:51

2020. június 24., 11:532020. június 24., 11:53

Az államtitkár felidézte, hogy 2020 februárjában három pályázati felhívást tettek közzé, a határidő március 30-ról április 30-ra módosult. Kiemelt korosztályként jelölte meg a hetedikeseket, mellettük még két felhívást hirdettek meg a középiskolák számára. Elmondta, a benyújtott pályázatok alapján megállapítható, hogy a nagyobb kirándulások jellemzőek, legtöbben négy vendégéjszakás utat szerveznek.

A legtöbben Erdélybe szeretnének utazni, ezt követi a Felvidék, Horvátország, a Vajdaság, Kárpátalja és a Muravidék.

Hirdetés

A csoportok 27 százaléka 2020 őszén, 73 százaléka 2021-ben tervezi a kiutazást. Ezek 60 százaléka utazási irodával valósul meg, míg 40 százaléka önálló szervezésben. Potápi Árpád János jelezte, lehetővé teszik azt is, hogy a 2020 tavaszán a járványhelyzet miatt elmaradt kirándulásokat megvalósítsák a pályázók. A 2019-es nyertesek közül eddig már több mint 600 csoport módosította utazása tervezett időpontját 2020 nyár végére, illetve őszre.

Az államtitkár az MTI kérdésére elmondta: a partnerszervezeteiknek 2019/20-as tanévre 300 milliós forintot biztosítottak, hogy meghívásos jelleggel bonyolítsanak le régiók közötti utazásokat, amelyek lényege, hogy külhoni diákok egymáshoz, illetve anyaországi területekre utazzanak. Ennek az összegnek közel 100 százaléka megmaradt a járvány miatt, és az a következő tanévben felhasználható – mondta el nemzetpolitikai államtitkár. A 2019-es pályázatoknál a megvalósítási időszakot 2020. június 15-ről október 31-re módosították, de folyamatban van egy további hosszabbítás is, 2021. június 15-re.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a program keretében 2010 óta 400 ezer diák utazását támogatták. A Határtalanul! program a legrégebbi komplex nemzetpolitikai kezdeményezés, célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, a személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése az anyaországi és külhoni magyarság között. A program részeként magyarországi iskolák tanulói kormányzati támogatással osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein. A gyerekek mintegy kétharmada napi kapcsolatban van azokkal a diákokkal, akikkel a program réven került kapcsolatban.

Potápi Árpád János felidézte: március közepén alakult úgy a vírushelyzet, hogy minden nemzetpolitikai programot át kellett variálni. Ezek nagy részét az elmúlt hónapokban online módon bonyolították le – közölte. A helyzethez rövid időn belül a világ magyarsága is alkalmazkodott, és a magyar kormányéhoz hasonló intézkedéseket hoztak. „1867 óta ez volt az első március 15., hogy nagyobb ünnepség nem volt sem Magyarországon, sem a Kárpát-medencében, illetve a világ magyarsága körében” – jegyezte meg az államtitkár.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
Hirdetés
Hirdetés