
Fotó: Hugo de Jonge/Facebook
A holland ügyvivő kormány három hétig tartó részleges korlátozásokat jelentett be a koronavírus-fertőzések kiemelkedően magas száma miatt. A rendelkezések mától léptek érvénybe.
2021. november 12., 22:102021. november 12., 22:10
2021. november 13., 12:012021. november 13., 12:01
A kormány pénteki döntése értelmében a nagy bevásárló központoknak és a vendéglátó helyiségeknek este 8 órakor, a nem alapvető fontosságú cikkeket áruló üzleteknek és szolgáltatóknak pedig este 6 órakor be kell zárniuk. A sportmérkőzéseket közönség nélkül kell megtartani, azonban a mozik és a színházak továbbra is fogadhatják a látogatókat. Mark Rutte ügyvivő kormányfő sajtótájékoztatóján elmondta: az egészségügy rendkívül nagy nyomásnak van kitéve, több beavatkozást kell elhalasztani a kórházba kerülő fertőzöttek egyre növekvő száma miatt.
Hugo de Jonge egészségügyi miniszter elmondta: több mint másfél millió lakost még nem oltottak be. „A közegészségügyi hivatal számításai szerint amennyiben ez a másfél millió oltatlan megfertőződik, akár 18 ezer ember is kórházba kerülhet, és mintegy 3500 intenzív ápolásra szorulhat” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a kórházba kerülés esélye 17-szer nagyobb az oltatlanok esetében.
A kormány emellett azt az intézkedést is tervezi, amely csak a beoltottaknak vagy a betegségből igazoltan felgyógyultaknak engedélyezi a vendéglátó helyiségek, a sportcentrumok és a kulturális programok látogatását. Hollandiában csütörtökön és pénteken is rekordszámú, 16 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, jelenleg több mint 1700 embert ápolnak kórházban, közülük mintegy 330-an intenzív kezelésre szorulnak. Az elmúlt hét nap folyamán naponta átlagosan 24 ember vesztette életét a járvány következtében. Az átoltottsági arány 71 százalékos.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!