2009. június 18., 17:282009. június 18., 17:28
Szemtanúk szerint a Khomeini imám tér megtelt fekete gyászruhás, kezükben gyertyát tartó tüntetőkkel, a német hírügynökség pedig több százezresre becsülte a tömeget. A megmozduláson Muszavi is megjelent.
Muszavi előző nap szólította fel követőit arra, hogy mecsetekben vagy békés tüntetéseken fejezzék ki együttérzésüket az áldozatokkal és családtagjaikkal.
A múlt pénteki elnökválasztást a hivatalos adatok szerint Mahmúd Ahmadinezsád hivatalban lévő államfő nyerte meg. Muszavi választási csalásra hivatkozva az eredmény érvénytelenítését és új választások kiírását követelte. Hívei a választási eredmény szombati kihirdetése óta minden nap tüntetnek Teheránban. A hétfői tüntetésen az iráni teokratikus államrendszert pártoló milicisták hét tüntetőt lelőttek. Nem hivatalos források szerint ennél jóval többen haltak meg.
Az áldozatokra emlékezve a csütörtöki megmozdulás egyes részvevői „Hol vannak a testvéreink?” feliratot tartottak magasba, mások „Miért öltétek meg a testvéreinket?” transzparenssel demonstráltak. Egy felirat pedig az izraeli hadsereg múlt év végi, ez év eleji gázai övezeti offenzívájára utalva felvetette: „Mi megsirattuk Gázát, de értünk ki fog sírni?”
Az ellenzéki tüntetők nyíltan dacolnak Szajed Ali Hamenei ajatollahhal, az ország vallási és politikai vezetőjével, aki a tiltakozó megmozdulások kirobbantása után nemzeti egységre - az elnökválasztási eredmény mögötti egységes felsorakozásra - hívta fel az irániakat. A tüntetők egyelőre a hivatalos választási eredmény ellen, nem pedig a teokratikus államrendszer ellen emelték fel hangjukat; ez utóbbi megdöntésének esélyei halványnak tűnnek. A mostani megmozdulások a legnépesebb utcai tüntetések az Egyesült Államok által támogatatott Mohammad Reza Pahlavi sah hatalmát megdöntő 1979-es iszlám forradalom óta. A hétfői több százezres tüntetés azonban a forradalom alatti tömegmegmozdulásokra emlékeztetett, a sorozatos tiltakozások pedig megkérdőjelezik, hogy valóban Hameneié-e az utolsó szó minden fontos kérdésben.
A Borna iráni hírügynökség hétfőn bírált egyes vallási vezetőket, amiért a korábbi választásoktól eltérően ezúttal nem gratuláltak az elnökválasztás győztesének, vagyis Ahmadinezsádnak.
Az iráni hatóságok csütörtökön meggátolták, hogy az Ahmadinezsád bírálói közé tartozó Ali Akbar Hasemi Rafszandzsani volt elnök két gyermeke elhagyja az országot – jelentette a Farsz hírügynökség, de nem jelölte meg értesülése forrását. Rendszerpárti diákok Rafszandzsani fiának és lányának őrizetbe vételét követelték.
Fotó- és filmsorozat az elmúlt napok eseményeiről (forrás: YouTube):
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.