Hirdetés

Moszkvában novemberben megkezdődhet a tömeges oltás

•  Fotó: Pixabay

Fotó: Pixabay

Moszkvában novemberben megkezdődik az önkéntes jelentkezők tömeges beoltása a Szputnyik V vakcinával a koronavírus ellen – közölte a Rosszija 24 televízióval pénteken Anasztaszija Rakova moszkvai polgármester-helyettes, miközben Oroszországban először nőtt 18 ezer fölé az egy nap alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma.

MTI

2020. október 30., 12:182020. október 30., 12:18

Rakova elmondta, hogy az oltóanyag gyártásával párhuzamosan az orosz fővárosban megkezdődött a Covid-19 elleni védőoltásra szakosodott rendelők hálózatának kiépítése. De a tömeges oltás beindításhoz egyelőre nem áll rendelkezésre elegendő vakcina - tette hozzá.

Beszámolója szerint a kétkomponensű Szputnyik V tömeges tesztelésében részt vevő 40 ezer önkéntes közül 20 ezernek már beadták az első összetevőt, közülük 10 ezernek pedig a másodikat is.

Hirdetés

A veszélyeztetett orvosok és pedagógusok közül eddig mintegy 2,5 ezret oltottak be.

A polgármester-helyettes szerint mindenki jól van, aki megkapta a vakcinát, mellékhatások nem jelentkeztek.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester csütörtökön november végére, december elejére ígérte a tömeges oltás beindítását. Vlagyimir Putyin ugyancsak csütörtökön az év végére tette ennek időpontját.

korábban írtuk

Tătaru reméli, hogy év végéig, jövő év elejéig megérkezik Romániába a koronavírus elleni védőoltás
Tătaru reméli, hogy év végéig, jövő év elejéig megérkezik Romániába a koronavírus elleni védőoltás

Van rá esély, hogy már decemberben kapjon Románia koronavírus elleni oltást, az Európai Bizottság jelenleg a nyolc gyártó cégből hárommal folytat tárgyalásokat – jelentette ki csütörtökön Nelu Tătaru egészségügyi miniszter.


Rakova azt is mondta a Rosszija 24-nek, hogy Moszkvában „kényes egyensúly” alakult ki a Covid-19 terjedésében:

a kórházak nagyjából ugyanannyi gyógyultat bocsátanak el naponta, mint ahány beteget fogadnak.

Beszámolója szerint a fővárosban napi 4-5 ezer új esetet mutatnak ki, és átlagosan mintegy 1200 embert szállítanak kórházba.

A pénteken közölt hivatalos adatok szerint az igazolt új koronavírusos fertőzöttek száma az elmúlt napon 18 283-mal 1 599 976-ra emelkedett. A terjedés mértéke 1,2 százalékos, az új esetek 22,3 százaléka tünetmentes. A halálos áldozatoké 355-tel 27 656-ra, a felépülteké pedig 14 519-cel 1 200 560-ra emelkedett.

Oroszország a negyedik helyen áll a világon a kimutatott koronavírus-fertőzöttek számát tekintve, az Egyesült Államok (8,9 millió), India (8,1 millió) és Brazília (5,5 millió) után.

korábban írtuk

Kiélezett „vakcínaharc”: vállalatok tucatjai versengenek a koronavírus elleni oltóanyag előállításáért
Kiélezett „vakcínaharc”: vállalatok tucatjai versengenek a koronavírus elleni oltóanyag előállításáért

A biotechnológiai startupoktól kezdve a Big Pharmáig vállalatok tucatjai versengenek a COVID-19 elleni biztonságos és hatékony oltóanyag kifejlesztéséért, egyrészt mert nagy szüksége van a világnak erre a vakcinára, másrészt pedig mert igen jelentős profitra tehetnek szert általa – írja az Agerpres az AFP francia hírügynökségre hivatkozva,

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés