2010. május 21., 11:042010. május 21., 11:04
A fideszes Navracsics Tibor és Répássy Róbert, valamint a KDNP-s Rétvári Bence által kezdeményezett alkotmánymódosítás a parlament létszámát legfeljebb kétszáz főben határozza meg és rögzíti, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletére további, legfeljebb tizenhárom országgyűlési képviselő választható.
Utóbbi kapcsán az indítványozók rögzítették, hogy egy 1992 óta halogatott alkotmányos mulasztást kívántak pótolni. Kitértek arra, hogy a választási törvény módosításának kell rendelkeznie a kisebbségi képviselők választására vonatkozó speciális szabályokról. Az alkotmány a módosítás nyomán nevesíti a miniszterelnök-helyettes intézményét.
Az alaptörvénybe bekerült az a rendelkezés is, hogy ha a kormányfő megbízatása szűnik meg, halála, választójogának elveszítése vagy összeférhetetlenségének megállapítása miatt, az új miniszterelnök megválasztásáig a miniszterelnök hatáskörét a miniszterelnök-helyettes gyakorolja, több miniszterelnök-helyettes esetén pedig közülük az első helyen kijelölt. A módosítás értelmében a minisztériumok és a kormány alá rendelt szervek alkalmazottainak jogállását, díjazását, továbbá felelősségre vonásuk módját a jövőben külön törvény szabályozza.
A parlament elfogadta a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvényjavaslatot is. Ez visszaállítja a közigazgatási és a helyettes államtitkári tisztséget. Ez a rendelkezés – az indoklás szerint – lehetővé teszi, hogy professzionális köztisztviselők vezessék a minisztériumok szakmai igazgatását, „elválasztva őket a politikai vezetéstől”. Az előterjesztés „a korábban óriásira duzzasztott” miniszterelnöki hivatal helyett egy kisebb, de hatékonyabb miniszterelnökség létrehozását is tartalmazza. Ennek élén államtitkár áll.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.