
Fotó: Videófelvétel
Több tucatnyi embert agyontaposott a tömeg egy zsidó ünnepségen kialakult tolongásban Izrael északi részén, és több mint százan megsérültek, sokan közülük válságos állapotban vannak – tudatták a mentőegységek péntek hajnalban.
2021. április 30., 10:172021. április 30., 10:17
2021. április 30., 10:532021. április 30., 10:53
A Magen David Adom mentőszervezet korábban legkevesebb 28 halálos áldozatról beszélt, a 12-es tévécsatorna azonban már 38, később pedig 44 halottról számolt be. A mentők egyik szóvivője felfoghatatlan katasztrófának nevezte a történteket. A rendőrség lezárta a környéket, a több tízezer résztvevőt pedig buszokkal igyekeznek elszállítani a helyszínről.
A Háárec című lap úgy tudja, hogy a pánik amiatt tört ki, mert többen megcsúsztak és elestek egy lépcsőn, a mögöttük lévők pedig átestek rajtuk. Eddig azt állapították meg, hogy sokezres tömeg vonult a bádoglapok között kialakított folyosón a hagyományos tűzrakóhely felől, majd elakadtak, amikor az odavezető lépcsőn megcsúsztak és egymásra estek az emberek. A zsúfoltság miatt nem tudtak kiszabadulni, miközben újabb embereket toltak közéjük a lépcső felől.
A tragédia felelőseinek keresése az esetleges mulasztások felderítésére is kiterjed. A szemtanúk szerint a rendőrség nem avatkozott közbe időben, nem ellenőrizte az előkészületeket, és nem felügyelte megfelelően magát az eseményt, s a tévében megszólított szakértők külső vizsgálóbizottság létrehozását sürgetik. Megkezdték a halottak azonosítását, és a zsidó vallási parancs szerint már pénteken tömeges temetéseket tartanak szerte Izraelben az ultraortodox településeken.
Az ultraortodoxoknak a vallási tiltás miatt nincs okostelefonjuk, sokuknak egyáltalán nem volt készüléke. A tragédia után összeomlott a kommunikációs szolgáltatás, sokan elvesztették a tömegben telefonjaikat. Az izraeli televízióban véradásra szólítottak fel a kórházban lévő 150 sérült számára. Egy részüket az intenzív osztályokon, többeket lélegeztetőgépeken ápolnak. Idősek és gyermekek is vannak a halottak és a sérültek között. A reggeli órákban hatalmas dugó alakult ki az ultraortodoxokat elszállító mintegy háromszáz autóbuszból, s még tömegek várják, hogy hazajussanak a szent helyről.
A tragédia Merón városában történt, ahol a 2. században élt rabbi, a zsidó miszticizmus egyik vezéralakja, Simon bar Jocháj sírja található, aki a hagyomány szerint ezen a napon fedte fel a kabbala legmélyebb titkait. Ez Istenhez kerülésének vagyis halálának évfordulója is egyben a zsidó hagyomány szerint. Ehhez kapcsolódik a lág báómer ünnepe, amely az időszámítás szerint 132-ben, a római megszállók ellen kirobbant, Bar Kohba-féle felkeléssel kapcsolatos ünnepsorozatba is illeszkedik, amikor rendszeresen hatalmas tömeg gyűlik össze, máglyákat gyújtanak és egész éjjel táncolnak és imádkoznak.
A koronavírus-járvány miatti korlátozások feloldása óta ez volt a legnagyobb tömeges összejövetel Izraelben. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő súlyos tragédiának nevezte a történteket, és Twitter-üzenetében azt írta, hogy imádkozik az áldozatokért. Reuven Rivlin izraeli elnök szintén azt üzente: imádkozik azért, hogy a sérültek minél előbb felépüljenek.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
szóljon hozzá!