
„Körmükre néz.” A helyreállítási alap elköltésének módját ellenőrzi európai körútján az Európai Bizottság elnöke
Fotó: Facebook/European Commission
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke minden tagállamot meglátogat, hogy közösen tekintsék át a koronavírus-járvány okozta károk helyreállításának finanszírozását szolgáló nemzeti terveket – ezt az uniós bizottság elnöke jelentette be szerdán Brüsszelben.
2021. június 16., 12:152021. június 16., 12:15
Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint a tagországi kormányokkal folytatott intenzív párbeszédet követően a brüsszeli testület befejezte értékelését a nemzeti helyreállítási tervekről, ezt követően szerdától kezdődően Ursula von der Leyen meglátogatja a tagállamokat, hogy személyesen tárgyaljon e tervekről.
A Next Generation EU nevű, a koronavírus-járvány okozta károk helyreállítását célzó újjáépítési mentőcsomag 672,5 milliárd eurót (mintegy 229 ezer milliárd forint) biztosít a beruházások és a reformok támogatására 2018-as árakon számolva. Az összeg 312,5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásból és 360 milliárd eurókölcsönből tevődik össze.
Az eszköz keretében kidolgozott tervek 40 százalékának az éghajlat-politika és a biológiai sokféleség általános érvényesítéséhez, a források legalább 20 százalékának pedig az európai digitális stratégiához és a digitális egységes piac megvalósításához kell hozzájárulniuk. A források legalább 7 százalékát hat európai prioritáshoz – a zöldpolitikához, a digitális átálláshoz, a gazdasági kohézióhoz, a termelékenységhez és a versenyképességhez, a társadalmi és területi kohézióhoz, valamint az intézményi ellenállóképesség finanszírozásához – kapcsolódó beruházási és reformintézkedésekre kell fordítani.
Közölte, noha az igazolvány július 1-től érvényes, a tagállamok már hamarabb is csatlakozhatnak a kezdeményezeshez. Mindenki, aki be van oltva, átesett a fertőzésen, vagy negatív teszttel rendelkezik, szabadon utazhat már most abba a 15 tagországba, amely már elfogadja az igazolványt.
– közölte az uniós bizottság elnöke.
Az oltási könyv szerepét betöltő igazolványhoz az EU minden állampolgára hozzájuthat, függetlenül attól, hogy hol oltották be. A dokumentumot azok kaphatják meg, akiket beoltottak a koronavírus ellen, negatív eredménnyel teszteltek, vagy átestek a fertőzésen.
hozzájárulva a járvány visszaszorítására bevezetett rendkívüli szabályok feloldásához.
A tagállamoknak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett oltóanyaggal -jelenleg a Pfizer/BioNTech, Moderna, AstraZeneca és Janssen vakcinákkal-elvégzett védőoltásokról szóló igazolásokat kell elfogadniuk.
vagy amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti alkalmazási engedélyt kapott oltóanyagokat tartalmazó listáján szerepel. Egyik ilyen a kínai Sinopharm vakcina.
A tagállamok a koronavírus-járványra válaszul nem vezethetnek be további utazási korlátozásokat, például kötelező otthoni karantént, vagy tesztkötelezettséget az igazolvánnyal rendelkezők esetében, kivéve rendkívül indokolt esetben.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
szóljon hozzá!