
Fotó: MTI/Balázs Attila
Az Európai Gyógyszerügynökség egyik vezetője szerint minden korosztályban jó a kockázat/hasznosság mutatója az AstraZeneca vakcinájának. Az illetékesnek olyan kijelentést adtak a szájába korábban, amit nem mondott.
2021. június 14., 10:022021. június 14., 10:02
2021. június 14., 10:152021. június 14., 10:15
Marco Cavaleri, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) oltásstratégiai vezetője vasárnap közölte, hogy az AstraZeneca vakcinájának előnyei minden korosztályban sokszorosan felülmúlják esetleges veszélyeit, és különösen igaz ez a 60 évnél idősebbek esetében. Cavalerit korábban a La Stampa című lap idézte, és az akkori cikk szerint a fentieknek éppen az ellenkezőjét mondta, azaz hogy el kellene kerülni a 60 felettiek oltását AstraZenecával, csakúgy, mint a fiatalabbakét, mert fennállhat – bár rendkívül ritkán fordul elő – a vérrögképződés veszélye.
A La Stampa vasárnap este közölte online kiadásában Cavaleri pontosítását. Számos hírügynökség és portál a napokban azt a nyilatkozatot tulajdonította az EMA vezető tisztségviselőjének, miszerint a 60 felettieket sem kellene már AstraZenecával oltani.
A múlt hét elején az olasz kormány azt közölte, hogy korlátozni fogja az AstraZeneca oltóanyagának használatát a 60 év felettieknél, miután egy tizenéves meghalt ritka vérrögképződésben beoltottsága után. Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter vasárnap sajtótájékoztatón viszont azt mondta, hogy Olaszország folytatja az AstraZeneca használatát a 60 év felettieknél is, és nemcsak azoknál, akik ebből kapták első oltásukat, hanem olyanoknál is, akik még egyetlen oltást sem kaptak.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!