Az előzetes egyeztetések legvitatottabb pontjával, az adócsökkentésekkel kapcsolatban a keresztény pártok és a liberálisok között kompromisszum jött létre, eszerint a megállapodás 2011 és 2013 között összesen 24 milliárd eurós adócsökkentést, illetve –könnyítést irányoz elő.
Ugyancsak 2013-tól növelik a gyermekek után járó támogatást, ami a hírek szerint csaknem 2 milliárd eurós költségvetési kiadást jelent. A koalíciós partnerek az utolsó pillanatig eltérő állásponton voltak az adócsökkentések mértékével és időzítésével kapcsolatban.
A liberális szabad demokraták (FDP) kezdetben 35 milliárd eurós csökkentés mellett álltak ki, a konzervatív pártok közül azonban elsősorban az Angela Merkel kancellár vezette Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) ellenezte ezt az államháztartás súlyos eladósodása miatt.
A kancellár és pártja azon a véleményen volt, hogy a költségvetési kényszerek miatt legfeljebb 20 milliárdos csökkentésre van lehetőség. Ezek után jött létre az összesen 24 milliárd eurós csökkentést előirányzó kompromisszum, amelynek lényeges eleme az is, hogy a tényleges adócsökkentéseket, illetve –könnyítéseket a kormányzati ciklus második felére halasztják.
Az egyik legutolsó vitás kérdést jelentette a kötelező katonai szolgálat időtartama is. A liberálisok a 9 hónapos kötelező szolgálat megszüntetését követelték. Végül azonban arról jött létre egyezség, hogy a kötelező 9 hónapot 2011-től 6 hónapra csökkentik.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.