Hirdetés

Meglehet a Fidesz-kétharmad

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Akár már az új kormány megalakulása előtt foglalkozhat a parlament a kettős állampolgárság ügyével – jelentette ki tegnap Orbán Viktor, a vasárnapi magyarországi országgyűlési választásokon győztes Fidesz elnöke és miniszterelnök-jelöltje egy nemzetközi sajtótájékoztatón.

Hírösszefoglaló

2010. április 13., 08:332010. április 13., 08:33

Hozzátette, az új parlamenti frakció össze fog állítani egy törvényalkotási menetrendet, amelyre a szimbolikus kérdések felkerülnek, és ezen a kettős állampolgárság ügye is helyet kaphat. Erről a Fidesz frakcióvezetője dönthet majd.

Orbán Viktor szerint a parlamenti választás első fordulója az irányról szólt, arról, merre menjen Magyarország; a második forduló az egységről szól, arról, hogy az ország egységes lesz-e vagy széthúzást mutat. Leszögezte: pártja nem kér száz napot, azonnal munkába kíván állni.

Történelmi Fidesz-siker

A vasárnapi első forduló egyébként elsöprő Fidesz–KDNP-győzelmet hozott: már 206 biztos mandátummal rendelkezik, a kormányzóképes többséghez 194 kell. Az MSZP eddig 28, a Jobbik 26, az LMP 5 mandátumhoz jutott. Még 121 mandátum sorsa kérdéses, ha a Fidesznek a második fordulóban sikerül további 52 mandátumot szereznie, akkor meglesz az alkotmánymódosítást is lehetővé tevő kétharmados többsége.

A választás első fordulójában 64,29 százalékos volt a részvételi arány (5,1 millió szavazó), ez valamennyivel elmarad a négy évvel ezelőttitől. A Fidesz–KDNP-pártszövetség mind a 20 területi választókerületben az első helyen végzett. Az összesített –nem végleges – eredmény szerint a választók 52,76 százaléka (2 666 727 szavazó) a Fidesz–KDNP-re szavazott. Az MSZP 19,3 százalékkal (975 292) a második helyen végzett. A Jobbik 16,7 százalékkal (844 169) a harmadik. Az LMP 7,43 százalékkal (375 310) a negyedik parlamentbe jutó párt.

Kiélezett verseny nyolc helyen?

Az első fordulóban 119 egyéni választókerületben dőlt el a mandátum sorsa, így az április 25-ére kitűzött második fordulóban már csak 57 helyen – 36 vidéki és 21 fővárosi választókerületben – rendeznek szavazást. Nyolc helyen lehet szoros versenyre számítani.

Ezekben az első forduló után 10 százaléknál kisebb az első és a második helyen végzett jelölt közti különbség, három a fővárosban, öt vidéken. Az 57 választókerületből 56-ban a Fidesz–KDNP jelöltje áll az élen, egyedül Budapesten, a 20-as választókerületben előzi meg Tóth József (MSZP) Spaller Endrét (Fidesz).

E nyolc, viszonylag szorosabbnak nevezhető választókerület közül ebben az egyben áll második helyen a Fidesz–KDNP képviselőjelöltje, ötben a szocialistáké, kettőben a Jobbiké. Az öt vidéki választókerület közül – ahol 10 százaléknál kisebb a különbség – az első és a második helyezett között háromban jobbikos, kettőben szocialista jelölt áll a második helyen. A Jobbik egyébként főleg az ország északkeleti részén volt sikeres, itt számos kerületben megelőzte az MSZP-t.

Az MDF (2,65 százalék, 134 157 szavazat) és a Civil Mozgalom (0,9 százalék, 45 246 voks) nem került be az Országgyűlésbe. A választás várhatóan 119 egyéni választókerületben lesz érvényes és eredményes. „Ez a választás történelmi választás volt. Az eredmények azt mutatják, az emberek gyors, mélyreható, megrendítő változást akarnak – mondta Orbán Viktor az eredményhirdetés után. „Életem legnagyobb feladata előtt állok” – jelentette ki. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila telefonon gratulált Orbán Viktornak.

Azt kérte tőle: a nemzet érdekében használja fel felhatalmazását, ne pedig a megosztásra. Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke kijelentette: pártja elvesztette a kormányzás lehetőségét, de nem vesztette el azt a lehetőséget, hogy az ellenzék legerősebb pártja legyen.

Az MSZP megóvja a választási eredményt, ahol alapos okot lát arra; emellett vizsgálatot követel az igazolással szavazók ügyében, továbbá felülvizsgálná a választási eljárási törvény vonatkozó módosítását. Az MSZP elnöke elmondta: nem lehet kizárni a gyanút, szervezett akció volt az igazolással szavazók voksolása.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt mondta: a magyar emberek kétharmada jobbikos, csak még nem mindenki tud róla. A pártelnök kiemelte, hogy amit elértek, az „nagyok sok”: a Jobbik „totális, soha nem látott ellenszélben” megduplázta szavazóinak számát, s ezt a jövőre nézve nagyon biztatónak tartják. Vona Gábor úgy fogalmazott: voltak közöttük, akik jobb eredményre számítottak, szerették volna megelőzni az MSZP-t.

Mint hozzátette, az MSZP „koporsójába” az utolsó szöget ugyan még nem verték be, de még néhány hónap, és őket is „saját halottuknak” fogják tekinteni – tette hozzá. Schiffer András, a Lehet Más a Politika listavezetője kijelentette: a csoda bekövetkezett, mert nemcsak a negyedik legnagyobb pártként bekerültek a parlamentbe, de felülmúlták a közvélemény-kutatók várakozásait. Úgy fogalmazott, amit az LMP elért, az reményt jelent az ország számára, hogy lehet tisztességgel politizálni.

Markó: szoros együttműködést!

A Fidesz egyértelmű, erős mandátumot kapott a választóktól, ezért a jövőben képes lesz egyedül kormányozni, így komoly reformintézkedéseket hozhat, mindez a határon túli magyarsággal kapcsolatos politikában is tisztább, világosabb helyzetet fog teremteni – fejtette ki tegnap Markó Béla. Ezt a Jobbik nem lesz képes befolyásolni – fűzte hozzá.

Az RMDSZ-nek az érdeke, hogy minél szorosabb együttműködést alakítson ki a jövendő magyar kormánnyal, nemcsak a magyar–magyar kapcsolatokat van lehetősége befolyásolni, hanem a román–magyar kapcsolatokra is komoly hatással lehet, hiszen tagja a román kormánykoalíciónak – mondta a politikus. 

Markó megállapította: a romániai magyar közéletet semmiképpen sem lehet egyszínűnek tekinteni, e sokszínűséget a Magyarországhoz fűződő kapcsolatrendszerben is érvényesíteni kell. A politikában ugyanakkor továbbra is az RMDSZ a mérvadó – szögezte le. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a magyar összefogásnak ezután is érvényesülnie kell, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ezután is működni fog.

Dávid Ibolya lemondott

Dávid Ibolya, az MDF elnöke bejelentette lemondását, miután pártja nem jutott be a parlamentbe. Azt mondta, „súlyos vereségnek” tartja a pártja által elért eredményt, amelyet az elmúlt időszak sorozatos támadásainak tulajdonított. Az SZDSZ csalódottan vette tudomásul a választási eredményeket.

Az urnazárás után kialakult fiaskó nyomán egyébként – mint arról beszámoltunk, egy jogszabály-módosítás következtében a lakhelyüktől távol szavazók minden településen csak egy szavazókörben voksolhattak, ezért a hétórás urnazáráskor még százak álltak sorban, az Országos Választási Bizottság ezért meghosszabbította a kampánycsendet, amit csak három óra elteltével oldott fel – az utolsó szavazó helyi idő szerint negyed kettőkor adta le szavazatát.

Nem lesznek visszalépések

A második fordulóban a jelek szerint kiélezett küzdelem zajlik majd, mivel egyik párt sem hajlandó visszaléptetni jelöltjeit. Lendvai Ildikó tegnap kijelentette: senkinek sem fogja javasolni, hogy a második fordulóra visszalépjen annak javára, „akinek a pártja komcsilistát állított”. Az LMP kapcsán ugyanakkor nem zárta ki a „gesztusokat”. Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője is leszögezte: a párt második körbe jutott jelöltjei folytatják a küzdelmet.

Az LMP is jelezte: nem szállnak ki a versenyből. A Jobbikról egyébként Orbán Viktor tegnap úgy nyilatkozott: van olyan ország Európában, amely „ezzel a kis, magyar, 17 százalékos szélsőséges erővel szívesen cserélne”, hiszen van, ahol ennél magasabb számú szélsőséges erőkkel kell együtt élni.

Semmilyen radikális erő sem reménykedhet abban, hogy saját szándékait politikainak feltüntetve kihúzhatja magát a törvényesség szabályai alól. Minél jobb a kormány, minél kevesebb a korrupció, annál inkább erősödik a demokrácia, és csökken a szélsőségek ereje – szögezte le.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés