
Vlagyimir Putyin
Fotó: Kremlin.ru
Megkapta a Covid-19 elleni védőoltást Vlagyimir Putyin orosz elnök – közölte kedd este Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
2021. március 23., 20:532021. március 23., 20:53
A szóvivő szerint az elnök közérzete jó. Putyin hétfőn közölte, hogy kedden kívánja beoltatni magát.
Az előzetes tájékoztatás szerint Putyin kívánságára a vakcináció nem volt nyilvános, és nem készült róla felvétel.
Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a Rosszija 24 hírcsatornának azt mondta, hogy
akkorra a tervek szerint 68,9 millió ember fogja megkapni a védőoltást. A tisztségviselő úgy vélekedett, hogy a lakosság oltásának üteme fel fog gyorsulni.
Golikova azt is közölte, hogy az országban az első félévben 89 millió adag kétkomponensű vakcina készül el, ebből több mint 12 millió készletnyi Szputnyik V.
Mihail Murasko egészségügyi miniszter ugyanennek a televíziónak azt mondta, hogy Oroszországban az új koronavírus-fertőzés „kissé visszaszorult”, de a kórházban ápolt betegek száma még mindig magas. A tárcavezető szerint
Murasko hangsúlyozta, hogy a megbetegedés elkerülésének legbiztosabb módja a vakcináció, és oltakozásra buzdította a lakosságot.
Oroszországban a kedden közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 8457-tel – ez a legalacsonyabb szám szeptember 29. óta – 4 474 610-re emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 290 747-re csökkent, a halálos áldozatoké 427-tel 95 818-ra, a felépülteké pedig 10 860-nal 4 088 045-re emelkedett. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 117,9 millió, az elmúlt napon pedig mintegy 183 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Új koronavírusos fertőzés gyanújával 482 496 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!