
Jair Bolsonaro brazil államfő
Fotó: Flickr.com
Jair Bolsonaro brazil elnök kedden bejelentette, hogy pozitív lett a koronavírustesztje. A politikus korábban folyamatosan lekicsinyelte a vírus jelentőségét.
2020. július 07., 21:042020. július 07., 21:04
2020. július 07., 21:062020. július 07., 21:06
„Éppen most tudtam meg, hogy pozitív lett a teszt eredménye” – jelentette ki több televíziós csatornának adott interjújában a 65 éves államfő, aki a világjárvány kezdete óta egyre csak kisebbítette a betegség súlyosságát, és akinek az országában mintegy 65 ezer halálos áldozata van a vírus okozta Covid–19 betegségnek.
„Harmincnyolc fokos lázam volt, de a tüdőm tiszta. Az orvosok hidroxiklorokinnal és azitromicinnel (antibiotikum) kezeltek, amitől jobban éreztem magam. Tökéletesen jól vagyok” – tette hozzá Bolsonaro kedden. Kijelentette, hogy ezentúl a lehetőség szerint videokonferenciák segítségével dolgozik.
Bolsonaro kezdettől fogva megkérdőjelezte az új koronavírus okozta járvány súlyosságát, „kisebb influenzának” titulálta a betegséget. Azzal vádolta a szövetségi államok kormányait, amelyek kijárási korlátozásokat léptettek életbe, hogy hatalmának megingatása érdekében nagyítják fel a fertőzések és a halálesetek számát. Március végén egy televíziós beszédében határozottan lekicsinyelte a vírus jelentőségét. Az elnök „kis meghűlésnek” titulálta a SARS–CoV–2 nevű vírus okozta betegséget. „Tekintettel a sportos életmódomra, akkor sem kellene aggódnom, ha elkapnám a vírust. Nem éreznék semmit. A legrosszabb esetben olyan lenne, mint egy kis influenza, egy kis nátha” – jelentette ki márciusban.
Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) veszélyhelyzeti igazgatója teljes és mielőbbi felgyógyulást kívánt a betegségből a brazil elnöknek.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!