2009. október 26., 15:062009. október 26., 15:06
A sértett elmondása szerint először gyermeki csínytevésre gyanakodott, ám megijedt, amikor postaládájában rábukkant egy A/4-es lapra rajzolt, Nagy-Magyarországot ábrázoló térképre, azon pedig a következő szövegre: „Ti szemét románok, nem volt nektek elég Erdély, még erre a kis megmaradt területre is betörtök?! Addig nem nyugszunk, míg a Kárpátokon belül románok fognak élni. Honvédelmi csoport”.
A lap aljára pedig ezt írták: „Vesszen Trianon!!!!” Marin Crişan – aki az ügyben rendőrségi feljelentést tett, és tájékoztatta a történtekről Románia szegedi konzulátusát is – elmondta: nem érti, miért választották őt célpontnak az elkövetők, amikor soha semmilyen konfliktusa nem volt a battonyaiakkal. Az incidensről Magyar szélsőségesek románokra vadásznak címmel cikkező Adevărul bukaresti napilap különben a Jobbiknak és a Magyar Gárdának tulajdonítja a fenyegetést.
Crişan a lapnak elmondta: rajta kívül további négy román család is kapott hasonló fenyegetést Battonyán, továbbá úgy tudja, a helyi kapitányságról korábban már elbocsátottak rendőrt amiatt, hogy beállt a Magyar Gárdába. Ezeket az értesüléseket a Krónika megkeresésére a Békés megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, elmondta viszont, hogy a hét végi incidens kapcsán rongálás miatt ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást.
Megtudtuk, a mostanihoz hasonló esetre nem volt még példa a magyar–román határ menti megyében. Hasonlóképpen nyilatkozott Kreszta Traján battonyai alpolgármester, az Országos Román Önkormányzat elnöke is, leszögezve: a hétezer lelkes, magyarok, románok, szerbek és cigányok lakta város lakosságától idegen a mostani incidens. „Településünkön soha nem fordult még elő ilyesmi, és szomorú, hogy minderre sor kerülhet most, amikor Magyarország és Románia egyaránt az EU tagja. Remélem, az elkövetők nem azt célozták tettükkel, hogy román állampolgárok ne vásároljanak többet telket vagy ingatlant a településen” – nyilatkozta a Krónikának Kreszta Traján.
Battonyán – számos kelet-magyarországi településhez hasonlóan – különben az elmúlt két év során közel négyszáz romániai család vásárolt házat, az alpolgármester szerint ugyanakkor az áttelepülők nagymértékben hozzájárultak a város gyarapodásához. „Az én utcámban is laknak Romániából áttelepültek, még olyanok is, akik nem beszélnek magyarul, de a város valamennyiüket befogadta. Nyugtalanító, hogy az elmúlt években, különösen a gazdasági válság kirobbanása óta, Európa-szerte jelentősen aktivizálódtak a szélsőjobb megnyilvánulások” – állapította meg az elöljáró.
Samu Tamás, az európai parlamenti választásokon három mandátumot nyert Jobbik Magyarország Mozgalom Békés megyei elnöke lapunknak nyilatkozva visszautasította a vádat, miszerint az alakulatnak köze lenne a battonyai incidenshez. „A Jobbik politikai párt, amelyik választásokon akarja megmutatni erejét. Nem örülünk a román állampolgárok Magyarországra történő áttelepülésének, hiszen Erdélyben is ez történt, amikor románok tömegesen települtek át oda egzisztenciális okokból. Ettől függetlenül tőlünk távol állnak a Battonyán alkalmazott módszerek” – szögezte le a Krónikának Samu Tamás.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.