
Fotó: Wikipédia
Az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette az életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet.
2021. június 08., 18:432021. június 08., 18:43
2021. június 08., 18:432021. június 08., 18:43
Mladic a 2017-ben hozott, életfogytig tartó szabadságvesztést elrendelő ítélet ellen a következő év márciusában nyújtott be fellebbezést, az ENSZ felügyelete alatt működő nemzetközi ügyészség tavaly augusztusban azonban a határozat fenntartását kérte.
Az ítélet kihirdetését az eredeti ügyrend szerint tavaly márciusra ütemezték, azonban el kellett halasztani, egyrészt mivel Ratko Mladic műtéten esett át, másrészt a koronavírus okozta járványhelyzet miatt.
A hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmus keddi közleménye szerint
a döntés jogerős, további fellebbezésnek nincs helye.
A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) 2017 novemberében hirdetett ítéletet a boszniai horvátok hat egykori vezetője, köztük Ratko Mladic ellen muszlimok terhére a délszláv háború idején elkövetett etnikai tisztogatás ügyében.
Mladic vezetésével a Szerb Köztárasági Hadsereg 1995 júniusában előre kitervelten és módszeresen mészárolt le mintegy 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat Srebrenicában. A cél a muszlim közösség kiirtása volt.
A srebrenicai mészárlás a boszniai háború legvéresebb tragédiája volt. Az 1992-1995-ös délszláv háborúban mintegy 100 ezren vesztették életüket, és több mint egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.
Az ügyet korábban tárgyaló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) az egykori Jugoszlávia területén 1991 óta elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekményekért felelős személyek ügyének tárgyalására jött létre.
A törvényszék megbízatásának 2017. december 21-i lejárta után a fennmaradó ügyeket az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) vette át.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.
szóljon hozzá!