Hirdetés

Megemlékezés az örmények lemészárlásának 95. évfordulóján

Százezrek emlékeztek meg Jerevánban szombaton az Oszmán Birodalomban élő örmények között rendezett mészárlások áldozatairól az üldözések kezdetének95. évfordulója alkalmából. Megemlékezéseket tartottak Párizsban, Bejrútban, sőt – most első ízben – a törökországi Isztambulban is.

Hírösszefoglaló

2010. április 25., 14:172010. április 25., 14:17

A tömeg Jerevánban virágot helyezett el az áldozatok emlékművénél. Szerzs Szargszján elnök beszédében hangsúlyozta, hogy Örményország továbbra is elvárja a nemzetközi közösségtől, hogy ismerje el népirtásnak az örmények leöldöklését. „Köszönöm azoknak, akik oly sok országban, így Törökországban is megértik az emberiesség elleni bűnök megelőzésének a fontosságát és mellettünk állnak ebben a harcunkban” – hangoztatta az elnök. Már péntek este ezrek vonultak a főváros egyik dombján álló emlékműhöz fáklyákkal, gyertyákkal,valamint örmény lobogókkal, illetve azoknak az országoknak – Kanadának, Franciaországnak, Lengyelországnak és Svájcnak – a zászlóival, amelyek népirtásnak minősítik a történteket.

Az örmények minden évben április 24-én emlékeznek meg az áldozatokról, 1915-ben ezen a napon a török hatóságok több mint 200 örmény értelmiségit, papot, kereskedőt tartóztattak le az akkori Konstantinápolyban (Isztambul). Ez volt a kezdete az 1917-ig tartó deportálásoknak és öldökléseknek, amelyeknek örmény adatok szerint több mint másfél millióan estek áldozatul.

Törökország, az Oszmán Birodalom jogutóda, csak mintegy 300-500 ezer ember halálát ismeri el. Ankara szerint az örmények nem népirtás, hanem az első világháború idején, az Oszmán Birodalom végnapjaiban uralkodó káosz áldozatai lettek. Az ezzel kapcsolatos nézeteltérés súlyos tehertétel Örményország és Törökország kapcsolataiban.

Szargszján elnök csütörtökön bejelentette, hogy Örményország egyelőre befagyasztja a Törökországgal való viszony rendezését célzó – a diplomáciai kapcsolatok felvételét és a határátkelőhely újbóli megnyitását előirányzó – történelmi megállapodások ratifikálását, mert szerinte Ankara előfeltételeket akar Jerevánra kényszeríteni az évszázados ellenségeskedéseknek véget vető megbékéléshez.

Isztambulban török emberijog-védők, értelmiségiek és művészek szombaton - egy tabut megtörve - most első ízben nyilvánosan megemlékeztek az 1915-17-ben az örmények ellen elkövetett mészárlásokról.

A török Emberi Jogi Szervezet (IHD) isztambuli tagozatának kezdeményezésére mintegy százan gyűltek össze a nagyváros ázsiai részében található Haydar pasa pályaudvar előtt - ahonnan a deportáltak első szerelvényét elindították- hogy lerója tiszteletét az eltűnt örmények előtt.

A „Soha többet” jelszóval rendezett megemlékezés részvevői sok ezer kamera előtt, rendőrök gyűrűjében, kezükben egykori deportáltak fekete-fehér fotóját tartották, olyan örményekét, akik többsége soha nem tért vissza.

A rendőrség tisztes távolságban tartotta ellentüntetők egy csoportját, köztük volt diplomatákat, akik török nemzeti zászlókat lengettek. 1970 és 1980 között az ASALA szélsőséges örmény szervezet 42 török diplomata ellen követett el gyilkos merényletet.

Barack Obama amerikai elnök a Fehér Ház által kiadott közleményben a XX. század egyik legszörnyűbb gaztettének nevezte az „Oszmán Birodalom utolsó napjaiban” elkövetett vérengzéseket, de mint korábban, ezúttal is kerülte a népirtás kifejezést. A közlemény szerint emlékezni kell azokra, akiket megöltek, hogy ne ismétlődjenek meg a múlt gyászos hibái.

A török miniszterelnök szombaton üdvözölte, hogy Barack Obama amerikai elnök az 1915-17-es eseményekről (az örmények elleni tömeggyilkosságokról) szóló üzenetében kerülte a „népirtás” kifejezést. Recep Tayyip Erdogan egyben elítélte a jereváni törökellenes demonstrációkat.
„Obama elnök nyilatkozatában számításba vette Törökország érzékenységét” – idézte a török Anadolu hírügynökség a miniszterelnököt.

Az amerikai elnökök az örmény mészárlás évfordulóján hagyományosan üzenetet fogalmaznak meg.

Ankara március 4-én hazarendelte washingtoni nagykövetét, válaszul arra, hogy az amerikai képviselőház külügyi bizottsága határozatot fogadott el, felszólítva Obama elnököt, hogy minősítse népirtásnak 1,5 millió örmény „rendszeres és szándékos megsemmisítését”. A török nagykövet Ankara tiltakozása után április elején foglalta el újra a posztját. Erdogan másfelől elítélte az örmény fővárosban szombaton tartott utcai demonstrációkat, melyek során a török média szerint török zászlókat és török vezetők képeit égették el. „Azok, akik Örményországban az utcákra tódultak, lábbal tiporták a nemzetközi morált” – mondta Erdogan, „szélsőségeseket\" emlegetve. „Az ilyen kezdeményezések csak arra jók, hogy kompromittálják a normalizálás folyamatát” – tette hozzá.

Bejrútban örmények tízezrei vonultak fel az évfordulón,a 140 ezer fős libanoni közösség a legnépesebb örmény szórvány az arab világban.

Párizsban mintegy 5 ezren emlékeztek meg az évfordulóról, köztük volt Charles Aznavour örmény származású énekes is. Franciaország 2001-ben népirtásnak ismerte el az örmények 1915-17-es lemészárlását. A franciaországi félmilliós örmény közösség a legnépesebb Nyugat-Európában.A franciaországi örmények kezdeményezték a szenátusban, hogy fogadjanak el törvényt Franciaországban az örmény népirtás tagadásának büntethetőségéről. A törvénykezdeményezés 2006 októberében elakadt és azóta függőben van.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
Hirdetés