2010. október 20., 10:412010. október 20., 10:41
Nicolas Sarkozy és Angela Merkel a franciaországi Deauville-ban fogadta az orosz elnököt. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete november 19–20-án tartja csúcstalálkozóját, s az annak keretében megrendezésre kerülő NATO–Oroszország Tanács ülésére kapott meghívást az orosz elnök
A csúcstalálkozó egyik témája a rakétapajzs kiépítésének terve lesz, amit korábban Moszkva élesen bírált. „Úgy gondolom, hogy ez meg fogja könnyíteni az utat az igazságos kompromisszumok, valamint a NATO és Oroszország közötti általános párbeszéd javítása felé” – hangsúlyozta Medvegyev a találkozó után. A német kancellár „jó hírnek” nevezte, hogy orosz kollégája elfogadta a meghívást. „Szilárd alapokra kell helyeznünk a NATO és Oroszország közötti viszonyt” – fogalmazott Merkel.
A lisszaboni csúcstalálkozón kívánnak a NATO-tagállamok hivatalosan dönteni az európai rakétavédelem tervéről. Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár elképzelései szerint a csapatok védelmét már ma is szolgáló, meglévő rakétavédelmi rendszereket elviselhető költséggel össze lehetne kapcsolni és tovább lehetne fejleszteni úgy, hogy az Európa gyakorlatilag teljes lakott területét oltalmazza. Ehhez a katonai infrastruktúra zömét az Egyesült Államok adná, de a védelmi rendszerbe az oroszok is bekapcsolódhatnának. Az orosz elnök jelezte: Moszkva készen áll megvizsgálni a kérést.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.