Hirdetés

Masszív drón- és rakétatámadás érte Kijevet, Lengyelország lezárta légterének egy részét

•  Fotó: X

Fotó: X

Független megfigyelők szerint az egyik legnagyobb orosz drón- és rakétatámadás érte vasárnap hajnalban Kijevet és környékét a háború kezdete óta – jelentette a Reuters. Hasonló támadás indult Zaporizzsja ellen is.

Krónika

2025. szeptember 28., 11:152025. szeptember 28., 11:15

Az éjszaka folyamán számos felvétel került fel a közösségi médiába: az egyik azt mutatja, ahogy egy Shahed típusú drón belecsapódik egy bevásárlóközpontba Bila Cerkvában, a Kijev környékén. Egy másik videón a légvédelem éppen elfog egy drónt Kijev felett – írja a Hotnews.ro portál.

A külügyminiszter-helyettes, Andrij Szybiga reggel így összegezett:

Hirdetés

„Oroszország ismét hatalmas légicsapást indított az ukrán városok ellen, miközben az emberek aludtak. Ismét több száz drón és rakéta rombolja a lakóépületeket, és civil áldozatokat követel.”

Kijev felett egész éjjel drónokat észleltek, miközben folyamatosan szóltak a légvédelemi riadót jelző szirénák. A támadás még reggel fél nyolc körül is tartott. A kijevi katonai közigazgatás közlése szerint hét óráig legalább hat ember megsérült.

Sokan a metróállomásokon kerestek menedéket, az ország nagy részében pedig légiriadót rendeltek el. A közösségi médiában lángoló házakról és lakótömbökről jelentek meg felvételek.

Lengyelország szintén intézkedett: a Lublin és Rzeszów környéki légteret kora reggelig lezárták „az állam biztonságának szavatolásához kapcsolódó előre nem tervezett katonai tevékenység” miatt – közölte a Flightradar24.

A lengyel fegyveres erők arról tájékoztattak, hogy saját és szövetséges repülőgépeket emeltek a levegőbe. Mint írták:

„Az Orosz Föderáció nagy hatótávolságú repülőgépeinek ukrajnai támadásai miatt a lengyel és szövetséges gépek megkezdték járőrözésüket a lengyel légtérben”

– az intézkedést megelőző és biztonsági jellegűnek nevezve.

Az ukrán légierő adatai szerint reggel hat órától országszerte életbe lépett a légiriadó. A Kyiv Independent beszámolója szerint öt Tu–95-ös orosz bombázó hajnalban, helyi idő szerint 1:45 körül szállt fel az Olenya repülőtérről (Murmanszk régió). Nem sokkal később, 2:25 körül a kijevi katonai közigazgatás figyelmeztetett, hogy Oroszország MiG–31K típusú gépeket is indított, ami szintén légiriadót váltott ki. 3:52-kor újabb közlés érkezett: az oroszok valószínűleg Tu–95-ös repülőgépeket indítottak az Engels légibázisról.

A Shahed drónok egész éjjel több ukrán régiót fenyegettek. Robbanásokat jelentettek Kijevben, a Kijevi területen, Zaporizzsjában, Hmelnickijben és Szumiban is. A legsúlyosabb károkról Kijev és Zaporizzsja számolt be.

A fővárosban egy ötemeletes épület részben megsemmisült, több lakónegyedben lakóházak rongálódtak meg – közölte Tymur Tkacsenko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője. Nem lakóépületek és parkoló autók is károsodtak. Legalább hat ember megsérült, közülük ötöt kórházba kellett szállítani – tette hozzá Vitalij Klicsko polgármester,

aki vasárnap reggel arra kérte a lakosságot, hogy mivel rakéták továbbra is csapódnak a városba, maradjanak az óvóhelyeken.

A főváros közelében több település is találatot kapott, házak és épületek gyulladtak ki. Fastiv városában öt ember megsérült – mindannyian egy pékség dolgozói voltak, amely kigyulladt a támadás következtében.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 09., szerda

Ukrajna: Washington szerint elhúzódik a háború, így több európai támogatás kell. De mennyit fizetett eddig Európa?

Az Egyesült Államok a háború további elhúzódására számít Ukrajnában, ezért arra szólította az országot támogató európai kormányokat, hogy fokozzák a katonai támogatást.

Ukrajna: Washington szerint elhúzódik a háború, így több európai támogatás kell. De mennyit fizetett eddig Európa?
Hirdetés
2026. szeptember 09., szerda

Felmérés: csökkent a Tisza Párt támogatottsága, Magyar Péter csak a második legnépszerűbb politikus Magyarországon

Szeptemberben ismét – hibahatáron belül – csökkent a Tisza Párt támogatottsága, miközben kismértékben nőtt a Fidesz, nagyobb mértékben a pártnélküliek tábora – állapította meg az Europion felmérése, amelynek eredményét szerdán közölték az MTI-vel.

Felmérés: csökkent a Tisza Párt támogatottsága, Magyar Péter csak a második legnépszerűbb politikus Magyarországon
2026. szeptember 09., szerda

Orosz kémgyanú: korábban is meggyűlt már a baja a hatóságokkal az őrizetbe vett orosz állampolgárnak

Bűnözői és vállalkozói múlttal is rendelkezett Oroszországban az az orosz állampolgár, akit kedd este kémkedés gyanúja miatt 30 napra előzetes letartóztatásba helyeztek.

Orosz kémgyanú: korábban is meggyűlt már a baja a hatóságokkal az őrizetbe vett orosz állampolgárnak
2026. szeptember 08., kedd

A román külügyminiszter magyarázkodik, miután „elcsatolta” Ukrajnától a Krímet

Magyarázkodni kényszerült Oana Țoiu román külügyminiszter, miután Románia támogatta az ENSZ Közgyűlésének határozatát a torzításmentes világtérkép használatáról.

A román külügyminiszter magyarázkodik, miután „elcsatolta” Ukrajnától a Krímet
Hirdetés
2026. szeptember 08., kedd

Orbán Anita: Magyarország kiutasított tíz orosz diplomatát

A kormány kiutasított tíz orosz diplomatát Magyarországról – jelentette be Orbán Anita külügyminiszter kedden. Moszkva azonnal reagált, és „kemény és a budapesti ruszofób lobbi számára fájdalmas” választ helyezett kilátásba.

Orbán Anita: Magyarország kiutasított tíz orosz diplomatát
2026. szeptember 08., kedd

„Az orosz agresszió már nem csak elméleti fenyegetés” – milyen akciókat tervezhet Moszkva Románia ellen?

Oroszország egyes vélekedések szerint a jövőben megpróbálhatja valamilyen korlátozott akcióval tesztelni a NATO egységét.

„Az orosz agresszió már nem csak elméleti fenyegetés” – milyen akciókat tervezhet Moszkva Románia ellen?
2026. szeptember 08., kedd

Hatott a bekeményítés? Budapest szerint sikerült előrelépni a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak helyreállítása ügyében

Előrelépés történt a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak ügyében – közölte Orbán Anita külügyminiszter hétfői Facebook-bejegyzésében.

Hatott a bekeményítés? Budapest szerint sikerült előrelépni a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak helyreállítása ügyében
Hirdetés
2026. szeptember 07., hétfő

Orosz–ukrán háború: vajon közelebb hozza a békét az újabb amerikai közvetítés?

Az Oroszországgal folytatott háború várhatóan a tél folyamán is folytatódni fog – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Kijevben tárgyalásokat folytatott Donald Trump legfőbb küldötteivel.

Orosz–ukrán háború: vajon közelebb hozza a békét az újabb amerikai közvetítés?
2026. szeptember 06., vasárnap

Exit poll: tarolhatott az AfD Szász-Anhaltban, közel a szélsőjobboldal világháború óta nem látott előretörése

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az exit poll-felmérések szerint.

Exit poll: tarolhatott az AfD Szász-Anhaltban, közel a szélsőjobboldal világháború óta nem látott előretörése
2026. szeptember 06., vasárnap

Csúcson a gázolajár, rekordmélységben Trump támogatottsága Amerikában

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.

Csúcson a gázolajár, rekordmélységben Trump támogatottsága Amerikában
Hirdetés
Hirdetés