Hirdetés

Marsbéli táj maradt az iszap után

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Nagy erőkkel láttak neki tegnap a magyar hatóságok a kárelhárításnak a hétfői iszaplavina által sújtott Veszprém megyei településeken, ahol marsbéli tájhoz hasonlatosak az utcák és a lakóházak a vörös színű mérgező massza miatt.

Rostás Szabolcs

2010. október 07., 08:552010. október 07., 08:55

Elérte tegnap Győr-Moson-Sopron megyét a Veszprém megyei gátszakadás után kiömlött, és a Marcal folyóba jutott vörösiszap-áradat, amely mára várhatóan eljut a Rábába, majd néhány napon belül a Dunába. Magyar vízügyi szakemberek azzal számolnak, hogy a szennyezett víz a Rábában – a vegyi semlegesítés és a hígulás miatt – „ökológiai szempontok alapján már nem okoz gondot”, a nagy vízhozamú Mosoni-Dunába érve pedig már kárt sem okoz.

Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter tegnap aggodalmát fejezte ki az ajkai iszapömlés esetleges határokon átnyúló hatásai miatt, és rendszeres tájékoztatást kért Magyarországtól. Pintér Sándor belügyminiszter viszont megerősítette, a szakemberek a Marcal folyóban kezelni tudják a Kolontár melletti tározóból kiszabadult vörösiszap lúgos kémhatását, így a remények szerint a káros anyagok nem kerülnek a Dunába.

Költözni szeretnének az emberek

A részleges kárfelmérések nyomán kiderült, hogy a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (MAL Zrt.) ajkai timföldgyárának tározójából kiömlött 6-700 ezer köbméter vörösiszap 10 hektárnyi területet borított be: Kolontáron két utcában 40, Devecseren 19 utcában 244, Somlóvásárhelyen egy utcában 14 házat érintett; az első időszakban 700 embert lakoltattak ki, de számuk már csökkent más lakókhoz, rokonokhoz való elhelyezéssel. A katasztrófavédelem szakemberei két településen, Devecserben és Kolontáron több mint 500 fővel kezdték meg a kárelhárítási munkálatokat, amelyekben a honvédség még 100 fővel, a MAL Zrt. pedig 50 dolgozóval vesz részt.

A településeken zúgnak a munkagépek, tisztítják az utakat, valamint az előző nap és az éjszaka odaszállított több teherautónyi gipsszel próbálják semlegesíteni a patakokban még mindig magasan hömpölygő vörösiszap lúgos kémhatását. A honvédség teherautói folyamatosan szállítják a falvakból a vörösiszapot, de egyelőre nem lehet megbecsülni, hogy mikorra végeznek a munkával. A speciális mentők ugyanakkor holttestek után kutatnak Kolontáron, ahol eddig négy holttestet találtak, és három embert eltűntként keresnek. Rengeteg a megrongálódott, illetve megsemmisült ház, amelyek ablakain bejutva mindent összezúzott a vörös sárlavina.

A még sosem látott áradat erejét mutatja az is, hogy több tíz tonnányi, beton keménységű kohósalaktömböket, autókat több kilométer távolságig görgetett, és fákat tarolt le. A legnagyobb gondot az okozza, hogy sok lakó csak most – házaikba visszatérve – szembesült a károk nagyságával, ami nagy lelki megterhelést jelent számukra. Az elkeseredett emberek nem látnak már jövőt településükön: a védelmi bizottság által kedd este rendezett lakossági fórum részvevői halott falunak nevezték Kolontárt, és félnek, hogy egészségkárosodást szenvednének, ha visszatérnének házaikba. Úgy vélik, ha a többméteres magasságban is feltorlódott iszap eltakarítása után méteres mélységben nem cserélik ki a talajt, 30–40 évig holt terület veszi körbe őket, a kiskertekben, a szántókban kipusztult élővilág egy emberöltő múlva sem nyerheti vissza az élet csíráját.

Mondi Ottó helyi lakos az MTI-nek elmondta, pár nappal ezelőtt a lakosok egy része arról beszélt, hogy baj lesz, előbb-utóbb ki fog ömleni az iszap, mivel hetek óta magasították a közeli tározó falát, amelyen omlásokat és réseket kezeltek. Közölte, már 30 méternyi magas volt a fal, s azt tovább töltötték fel, hogy még több iszap férjen a tározóba. „A timföldgyár vezetői pontosan tudták, hogy megrepedt a gát, de nem szóltak az embereknek, hogy költözzenek ki, mentsék a vagyonukat mellette. Csak bütykölgettek, javítgattak, de a felelősséget most senki sem akarja vállalni” – állította falubelije, Léhmann Róbert, szégyenletesnek nevezve, hogy a MAL Zrt. vezetése mindössze 30 millió forintot ajánlott fel az érintett hét településnek (ugyanakkor vállalta a temetési költségeket – szerk. megj.). Léhmann szerint egyébként 1986-ban volt már egy kisebb méretű iszapömlés a timföldgyári tározóknál Ajkán, amelyet akkor elhallgattak a közvélemény elől az illetékesek; azt az áradatot levitte a Torna-patak, illetve szétterült a közeli réten.

Felfigyelt a világ a katasztrófára

Ezzel egy időben Magyarország rendőrfőkapitánya bejelentette: a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) veszi át a Kolontárnál történt iszapömléssel kapcsolatos nyomozást. Hatala József az ügy kiemelt súlyára és öszszetettségére való tekintettel jelölte ki az NNI-t a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indult nyomozás lefolytatására, amelynek keretében vizsgálják, hogyan szakadhatott át a tároló fala. Pintér Sándor belügyminiszter ezzel kapcsolatban elmondta, mivel természeti katasztrófa nem történt a térségben, emberi felelősséget kell keresni az iszapömlés ügyében. Különben az anyaországi katasztrófa óriási nemzetközi visszhangot kapott.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) Bécsben kiadott közleményében arra figyelmeztet, hogy a tíz évvel ezelőtti nagybányai ciánkatasztrófához hasonló környezeti károsodástól lehet tartani, ha az Ajkához közeli tárolóból kiömlött vörösiszap eléri a Dunát. Aggodalmát fejezte ki a történtek miatt az Európai Unió is, Janez Potocnik környezetvédelmi ügyekben illetékes EU-biztos szerint ugyanis fennáll a lehetősége, hogy a kiömlött vörös iszap más országokban is környezeti katasztrófát okozhat.

Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke együttérzéséről és teljes támogatásáról biztosította Magyarországot az Ajka körzetében bekövetkezett iszapömlés miatt a testület tegnap brüsszeli plenáris ülésének kezdetén. A világsajtó nagy terjedelemben, a vezető hírek között, sok esetben saját helyszíni tudósításokban számol be a magyarországi katasztrófáról. A legtekintélyesebb amerikai napilap, a The New York Times a címlapján, a fejléc alatt közölt MTI-fotóval harangozta be a magyarországi vörösiszap-tragédiáról szóló beszámolóját.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
Hirdetés
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
Hirdetés
Hirdetés