
A Pfizer szerint az általuk kifejlesztett oltás kisebb dózisai biztonságosak az 5 és 11 év közöttiek esetében
Fotó: Jakab Mónika
Megkezdődhet az 5 és 11 év közötti gyerekek koronavírus elleni beoltása az Egyesült Államokban, miután Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója kedden hivatalosan is jóváhagyta a szervezet tanácsadó testületének ajánlását.
2021. november 03., 08:222021. november 03., 08:22
Miután az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) már engedélyezte a vakcina beadását a fiatalabb gyerekek számára, a CDC jóváhagyását követően már szerdán megkezdhetik a tömeges oltást.
– jelentette ki Joe Biden amerikai elnök a CDC bejelentését követően kiadott közleményében. „Mindez lehetővé teszi, hogy véget érjen a szülők hónapok óta tartó aggodalma.
– tette hozzá.
Az előírások szerint a vakcinát két 10 mikrogrammos adagban, háromhetes különbséggel adják majd be. Ez a 12 éven felülieknek adott mennyiség egyharmada. A különböző kiszerelés, csomagolás, illetve a korábbiaktól különböző méretű tűk kiszállítása a szakemberek szerint időt vesz igénybe, de Jeff Zients, a Fehér Ház Covid-19 munkacsoportjának vezetője azt mondta, hogy a folyamat november 8-ig „teljesen zökkenőmentessé válik”.
A vállalat reméli, hogy a kisebb adag miatt csökkennek a lehetséges mellékhatások.

November elején megkezdhetik az Egyesült Államokban az 5 és 11 év közötti gyermekek beoltását az amerikai Pfizer gyógyszeripari és a német BioNTech biotechnológiai vállalatok által közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinával.
Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi főtanácsadója már korábban „kulcsfontosságúnak” nevezte a gyermekek beoltását. A szakember ismertetett egy tanulmányt, amely szerint a koronavírussal fertőzött gyerekek ugyanolyan könnyen továbbadják a fertőzést, mint a felnőttek, annak ellenére, hogy a statisztikák szerint 50 százalékuk tünetmentesen átvészeli a betegséget.
– összegzett Anthony Fauci.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
szóljon hozzá!