
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A legfrissebb statisztikai felmérés szerint már nem a koronavírus-fertőzésből kialakuló Covid-19 betegség az első számú halálozási ok Angliában.
2021. április 22., 18:512021. április 22., 18:51
A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtökön ismertetett heti vizsgálata kimutatta, hogy Angliában – az Egyesült Királyság messze legnagyobb, 56 milliós népességű országában – márciusban 45 567 halálesetet regisztráltak a hatóságok, és ezek közül 4198-nak – a halálozások 9,2 százalékának – közvetlen okaként szerepel a Covid-19 a halotti bizonylatokban.
A statisztikai hivatal csütörtöki grafikonos kimutatása alapján százezer lakosonként – a korosztályok alapján súlyozott számítási módszerrel mérve - januárban 549,6, februárban 392,3, márciusban 89,3 halálesetet okozott a Covid-19 betegség Angliában.
Ez azt jelenti, hogy januárban – a nagy-britanniai koronavírus-járvány most lecsengő második hullámának tetőpontján – még 27 ezer halálos áldozata volt a Covid-19-nek, és erről a szintről csökkent 4200 alá a halálesetek száma a múlt hónapban.
Hasonló dinamikájú csökkenést mértek az ONS szakértői Walesben is, ahol százezer lakosonként 541,7, 272,2, illetve 65,2 volt a Covid-19 okozta halálesetek száma az idei első három hónapban.
Az ONS csütörtöki ismertetése szerint a múlt hónapban a Covid-19-nél már több halálesetet okoztak Angliában és Walesben a demenciás betegségek – köztük az Alzheimer-kór –, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az emésztőszervi daganatok.
November és február között folyamatosan a Covid-19 betegség volt a vezető halálozási ok Angliában és Walesben – áll a brit statisztikai hivatal csütörtöki elemzésében.
A brit állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) kontaktkutató és tesztelő szolgálatának ugyancsak csütörtökön ismertetett friss kimutatása szerint az április 14-én zárult egyheti időszakban 18 050 koronavírusszűrés eredménye lett pozitív Angliában. Ez 9,2 százalékos csökkenés az egy héttel korábbi időszakban azonosított új fertőződéses esetek számához képest, és tavaly szeptember 2. óta a legalacsonyabb heti koronavírus-fertőződési adat.
A brit egészségügyi minisztérium legutóbbi adatai szerint a szerda este zárult hét napban 168-an haltak meg Covid-19 betegség miatt az Egyesült Királyság egészében. Ez 28,2 százalékos csökkenés az egy héttel korábbi azonos időszakhoz képest.
A januári tetőzés idején volt olyan időszak, amikor naponta több mint 1800-an haltak meg Covid-19 betegségben országszerte.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
szóljon hozzá!