Hirdetés

Már a második egymást követő éjszaka támadták az ukránok Moszkvát

Moszkva

Oroszország szerint Ukrajna már a második egymást követő éjszaka indított dróntámadást Moszkva ellen keddre virradóra.

Fotó: Twitter

Oroszország szerint Ukrajna már a második egymást követő éjszaka indított dróntámadást Moszkva ellen keddre virradóra.

Hírösszefoglaló

2025. május 06., 08:302025. május 06., 08:30

Moszkva mind a négy nagy repülőterét több órára lezárták a biztonság érdekében, de később újra megnyitották – közölte a Roszaviacija orosz légiközlekedési felügyelet a Telegramon a BBC szerint.

Moszkva polgármestere, Szergej Szobjanyin a közösségi médiában közölte, hogy

Hirdetés

legalább 19 ukrán drónt semmisítettek meg, mielőtt azok „különböző irányokból” elérték volna a várost.

Azt mondta, hogy a roncsok egy része a városba vezető egyik főútvonalon landolt, de nincsenek áldozatok.

Ukrajna egyelőre nem nyilatkozott. Harkiv polgármestere azonban azt mondta, hogy Oroszország az éjszaka folyamán dróncsapásokat hajtott végre a városban, valamint Kijev térségében is.

Oleh Kiper, az ukrajnai Odessza régió kormányzója azt mondta, hogy egy ember meghalt egy dróncsapásban.

Ez már a második egymást követő éjszaka, amikor Oroszország dróntámadásról számolt be Ukrajna részéről: hétfőn az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy az éjszaka folyamán 26 ukrán drónt semmisített meg.

Orosz katonai bloggerek meg nem erősített beszámolói szerint Moszkva déli részén egy lakás ablakai betörtek a támadás nyomán.

Moszkva mellett más orosz városok, köztük Penza és Voronyezs kormányzója is közölte, hogy az éjszaka drónok támadták őket.

Oroszország több mint három évvel ezelőtti teljes körű ukrajnai inváziója óta Kijev több dróntámadást intézett Moszkva ellen. A legnagyobb támadás márciusban három ember halálát okozta.

Ez azután történt, hogy hétfőn újabb ukrán kísérletekről érkeztek jelentések, amelyek szerint Ukrajna megpróbált átjutni az oroszországi Kurszki területre.

Vasárnap az ukrán vezérkar szerint eltaláltak egy drónparancsnoki egységet az oroszországi Kurszki területen, Tyotkino falu közelében.

Moszkva áprilisban, kilenc hónappal azután, hogy az ukrán erők meglepetésszerű inváziót indítottak, közölte, hogy visszaszerezte az ellenőrzést a teljes régió felett. Kijev ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy még mindig vannak katonái, akik a határon túl tevékenykednek.

Szintén Kurszkban orosz tisztségviselők arról számoltak be, hogy

hétfőn Rilszk városának egyik elektromos alállomásán megszűnt az áramszolgáltatás, miután az ukrán támadásban megrongálódott.

A kurszki terület megbízott kormányzója, Alekszandr Hszinsztein szerint a rilszki alállomás két transzformátora sérült meg.

Hozzátette, hogy két tinédzser megsérült a robbanásból származó repeszektől.

Több orosz katonai blogger is arról számolt be, hogy az ukrán erők megpróbáltak átjutni a faluba, és olyan képeket tettek közzé, amelyeken járművek törnek át a határon lévő tankcsapdákon.

Hétfőn az ukrán erők a bloggerek szerint rakétákat lőttek át a határon, és speciális járművekkel aknamezőkön haladtak át.

Idézet
Az ellenség éjjel rakétákkal hidakat robbantott fel, reggel pedig páncélosokkal indított támadást”

– írta RVvoenkor blogger a Reuters hírügynökség szerint.

„Az aknamentesítő járművek elkezdtek átjárókat készíteni az aknamezőkön, majd páncélozott járművek következtek a csapatokkal. Súlyos harc folyik a határon” – tette hozzá.

Ukrajna hétfői közleményében azt írta: „Kilenc hónappal a kurszki hadművelet kezdete után az ukrán védelmi erők katonai jelenlétet tartanak fenn az oroszországi Kurszk területén”.

Bár Moszkva részéről nem érkezett hivatalos válasz, egyes katonai bloggerek olyan térképeket is közzétettek, amelyeken látható, hogy az ellenséges erők két helyen is megpróbálják átlépni a határt Tyotkino felé – közel ahhoz a helyhez, ahol a drónparancsnoki egységet találat érte.

Közben Szumiban – mintegy 12 kilométerre a határ túloldalán Tyotkinótól, Északkelet-Ukrajnában –

a helyi hatóságok felszólították az embereket, hogy ürítsenek ki két települést

– jelentette a Reuters.

Ukrajna eredetileg azért hajtotta végre 2024 augusztusában a meglepetésszerű behatolást Kurszkba, hogy pufferzónát hozzon létre, és megvédje Szumit és a környező területeket, miközben azt is remélte, hogy a jövőbeni tárgyalásokon alku tárgya lehet.

Eközben Donald Trump hétfőn egy fehér házi eseményen újságírói kérdésre válaszolva az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban arról beszélt:

az olajár csökkenésével Oroszország hajlandósága is növekszik a rendezésben való részvételre.

„Nagyon jó pozícióban vagyunk” – hangoztatta az amerikai elnök, hozzátéve, hogy Ukrajna hajlandósága megvan, majd reményét fejezte ki, hogy „valami történni fog” a megoldás irányában.

Trump jelentősnek nevezte az orosz elnök által bejelentett háromnapos tűzszünetet.

Ahogy fogalmazott, „három nap nem tűnik soknak, de annak tudatában, hogy honnan indultunk, mégis sok”.

Trump a közösségi oldalán azt is bejelentette: a közel-keleti konfliktusról és az orosz-ukrán háborúról egyeztetett telefonon a török elnökkel hétfőn.

Az amerikai elnök Truth Social oldalán tett bejegyzésében „nagyon jó és konstruktív” megbeszélésnek minősítette a Recep Tayyip Erdogannal lezajlott eszmecserét, és emlékeztetett arra, hogy a török államfővel kiváló kapcsolatot ápolt első elnöksége idején is.

„Várakozással tekintek az elé, hogy együtt dolgozhassak Erdogan elnökkel a képtelen, viszont halálos, Oroszország és Ukrajna közötti háború lezárásán – most” – fogalmazott Donald Trump a bejegyzésben, amely szerint
beszélgetése a török elnökkel Szíriát és a gázai helyzetet is érintette.

Az amerikai elnök közölte, hogy Erdogan Washingtonba látogat majd, valamint azt is, hogy meghívást kapott egy későbbi törökországi látogatásra.

Jó eszmecserék zajlottak a hétvégén Oroszországról és Ukrajnáról

– értékelte az elmúlt napok fejleményeit Donald Trump újságírók előtt, amikor vasárnap késő este visszaérkezett a Fehér Házba.

Az amerikai elnök az őt szállító helikopterről leszállva kérdésekre válaszolva a pozitív megbeszélésekre utaló mondatok mellett azt is kijelentette, hogy a két háborúban álló fél között, ide értve a tábornokokat is, „óriási a gyűlölet”, ami nehezíti a béke megteremtését.

Donald Trump közölte, hogy – az előzetes terveknek megfelelően – hamarosan Szaúd-Arábiába utazik, ugyanakkor hozzátette, hogy

egyelőre nem gondolkozik azon, hogy ott találkozna Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.

Újságírói kérdésre válaszolva Donald Trump megerősítette szándékát arra, hogy felújítva újranyittassa a San Francisco-öbölben fekvő Alcatraz szigetbörtön, amit részben azzal indokolt, hogy egyes bírók döntéseikkel akadályozzák a fellépést az illegálisan az országban tartózkodókkal, köztük veszélyes bűnözőkkel szemben.

Úgy fogalmazott, hogy az Alcatraz egy „szomorú jelkép”, de egyben a „törvény és rend jelképe” is.

Az elnök vasárnap közösségi oldalán jelentette be, hogy a kormányzati szervezeteknek utasítást adott az 1963-ban bezárt büntetésvégrehajtási intézmény felújítására, bővítésére és újranyitására, ahol szándéka szerint a legkegyetlenebb és legveszélyesebb bűnözőket őriznék.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna

Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.

Zelenszkij Trumpnak: a békemegállapodás aláírását Oroszország halogatja – Kreml: pozitív, hogy Róma, Párizs, Berlin tárgyalna
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában

A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.

Románia területén is támadásra készülő orosz szabotőröket lepleztek le Litvániában
2026. január 16., péntek

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán

Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.

Washington minden lehetőséget napirenden tart Irán kapcsán
2026. január 16., péntek

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt

A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.

„Emberiesség elleni bűncselekmény”: rendkívül súlyos az energiahelyzet Kijevben az orosz csapások miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól

Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.

Néhány tucatnyi katonával „védenék meg” nyugat-európai országok Grönlandot Washingtontól
2026. január 16., péntek

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát

Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.

A moldovai miniszterelnök is megszavazná, hogy Románia bekebelezze országát
2026. január 16., péntek

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja

Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.

Trump megkapta a venezuelai ellenzéki vezető Nobel-díját, és meg is tartja
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását

Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.

Washington már el is kezdte a venezuelai olaj eladását
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás
2026. január 15., csütörtök

Irán: bármikor bekövetkezhet az amerikai csapás

2026. január 15., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek

Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.

Trump szerint Zelenszkij hátráltatja a béketárgyalásokat, Ukrajnában energetikai szükségállapotot hirdettek
Hirdetés
Hirdetés